Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntetés a Kossuth téren

Éjfél után mintegy háromszázra csökkent a Kossuth téren tüntetők száma, akiket a szervezők kívánságműsorral szórakoztattak keddre virradóra.


Dátum: 2006-09-26 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:32.959730, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétfőn a nap folyamán Sólyom László köztársasági elnöknek és Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének juttattak el petíciót a tüntetők, amelyben megfogalmazták követeléseiket, és amelyet a házelnök megbízásából a parlament civil irodájának vezetője vett át.

A Makovecz Imre építész, Papp Lajos szívsebész, Hargitay András egykori világbajnok úszó, Melocco Miklós szobrászművész és Kelemen András képviselő által is aláírt petíció alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, ideiglenes kormány felállítását és a tárgyalások azonnali megkezdését követeli.

Az érintettek ugyanezt a petíciót eljuttatták Sólyom László köztársasági elnöknek is. A Kossuth téren tüntetők csoportjai között az elmúlt napokban kialakult feszültség is megoldódni látszott hétfőn.

A Kossuth téri demonstráció szervezői egységesek, sem szervezői, sem politikai ellentét nincs közöttük - hangsúlyozza hétfő esti közleményében a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és a Forradalmi Nemzeti Bizottmány (FNB) nevében Takács András és Halász József, akik - mint írják - egyetértenek Makovecz Imre és Papp Lajos szándékaival, tevékenységüket "jószolgálati tettként értékelik".

A rendőri készenlét enyhült a Kossuth téren, este Parlament előtt mindössze húsz rendőr állt sorfalat, rohamsisak nélkül, földre támasztott védőpajzzsal. Schőn Péter, a BRFK szóvivője késő este az MTI-nek elmondta: nem történt atrocitás a Kossuth téren.

A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) a Kossuth téren hétfőn kora este felszólaló képviselője szerint "a forradalomnak meg kell védenie" azt a rendőrparancsnokot, aki a MTV székháza elleni támadás alatt - a nyilvánosságra került hangfelvételek alapján - vissza akarta rendelni az embereit.

Vidéken több városban is folytatódtak a Gyurcsány Ferenc lemondását követelő demonstrációk. Mintegy ezren tüntettek Szegeden. Kaposvár főterén immár nyolcadik napja gyűltek össze a tüntetők. Demonstráltak Székesfehérváron, Szekszárdon csaknem háromszázan jöttek össze, hogy kifejezzék támogatásukat a budapesti Kossuth térieknek.

Debrecenben hétfőn este is folytatódott a demonstráció. A cívisvárosban egy hete minden nap több ezres tömeg követeli a kormány távozását. Miskolcon is több százan demonstráltak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek