Jó úton haladnak a tárgyalások
Jó úton haladnak az Európai Unió és Irán között folyó megbeszélések Teherán vitatott atomprogramjáról, amelyek megnyithatják az utat a vita tárgyalásos rendezése előtt - jelentette ki az iráni külügyminiszter.
Dátum: 2006-09-26 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:33.853446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Manusehr Mottaki hétfőn az ENSZ New York-i székhelyén nyilatkozva mindazonáltal hangsúlyozta: Teheránnak továbbra is az az álláspontja, hogy nem szabad előfeltételekhez kötni a tárgyalásokat. Mottaki ezzel közvetve elutasította azt a követelést, hogy országa a tárgyalások előtt fagyassza be vitatott urándúsító tevékenységét.
Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Ali Laridzsáni nukleáris ügyekben illetékes iráni főtárgyaló eddig kétszer tárgyalt azokról a kérdésekről, amelyeket Teherán fűzött az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország által Iránnak felkínált javaslatcsomaghoz.
Mottaki elmondta, hogy Solana és Laridzsáni "hamarosan" harmadszor is találkozik, vélhetően Európában, bár pontos helyet és időpontot nem közölt.
Az ISNA iráni hírügynökség hétfőn jól értesült forrásaira hivatkozva azt jelentette, hogy Solana és Laridzsáni kedden Brüsszelben találkozik egymással.
Solana és Laridzsáni legutóbb, szeptember első felében Bécsben tárgyalt, a következő megbeszélést pedig rendre elhalasztották, csak tanácsadóik cseréltek eszmét. A legutóbbi megbeszélés után Solana azt hangoztatta, hogy Irán sosem mutatott olyan szintű érdekeltséget az atomkérdés rendezésében, mint most. Javier Solana arról akarja meggyőzni Teheránt, fagyassza be az urándúsítással kapcsolatos tevékenységét, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások az ellentételezésül felkínált kereskedelmi, biztonsági és technológiai kedvezményekről.
MTI - fidesz.hu