Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem kapott amerikai vízumot a kubai miniszter

Tiltakozását fejezte ki Kuba amiatt, hogy az Egyesült Államok nem adott vízumot a havannai közegészségügyi miniszternek, aki a washingtoni székhelyű Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO) éves összejövetelén kívánt részt venni.


Dátum: 2006-09-26 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:35.898239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dagoberto Rodríguez, az ENSZ mellett működő kubai érdekképviseleti iroda vezetője azt hangoztatta, hogy az amerikai kormányzat a beutazási engedély megtagadásával a PAHO alapokmányának betűjét és szellemét is megsértette. A diplomata szerint a vízumkérelem elutasításával Washington immár a második egymást követő évben akadályozta meg, hogy José Ramon Balaguer Cabrera, a szigetország közegészségügyi minisztere részt vehessen a PAHO közgyűlésén.

Az amerikai külügyminisztérium, ahogy vízumügyekben tenni szokta, ezúttal sem kommentálta a beutazási engedély megtagadását.

A PAHO-nak az amerikai földrész minden országa tagja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek