Különleges erők őrzik a sanghaji reptereket és kikötőket
Különleges rendőri erők ügyelnek arra a kelet-kínai Sanghaj repülőterein és kikötőiben, hogy el ne szökhessen a város párttikára körül szövődő korrupciós botrány valamelyik gyanúsítottja - jelentette kedden két hongkongi lap.
Dátum: 2006-09-26 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:38.752791, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hatóságok annak ellenére is szükségesnek tartották ezt az intézkedést, hogy bevonták az ügy összes gyanúsítottjának útlevelét és hongkongi, illetve makaói utazásra jogosító engedélyét. Ugyancsak a korrupciós botránnyal összefüggésben lemondták három városi delegáció tervezett európai és ausztráliai útját - írta a Hong Kong Economic Times és a Szingtao című hongkongi lap.
A kínai média hétfőn jelentette, hogy eltávolították hivatalából Csen Liang-jüt (Chen Liangyu), a több mint 17 milliós kelet-kínai metropolis kommunista párttitkárát, mert visszaélt a város társadalombiztosítási alapjaival, és rokonait, barátait gazdagította e közpénzekből. Csent kizárták a Kínai Kommunista Párt 24 tagú politikai bizottságából is.
MTI - fidesz.hu