Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Részt vett a tárgyalásán Szaddám Huszein

Részt vett kedden népirtás vádjával indított perének tárgyalásán Szaddám Huszein volt iraki elnök. Hat vádlott-társa is megjelent a tárgyalóteremben, és ott voltak a hivatalból kirendelt védőügyvédek is.


Dátum: 2006-09-26 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:39.050974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárgyalásvezető bíró az előző napon kivezettette a teremből az exelnököt, mert Szaddám Huszein tiltakozott az ellen, hogy hivatalból rendeltek ki neki védőügyvédeket saját ügyvédei helyett, akik viszont bojkottálják a tárgyalást a tárgyalásvezető bíró személyének cseréje miatt. A volt diktátor védőügyvédei szerint a hatóságok megsértették a büntető peres eljárás szabályait, amikor "tisztán politikai indítékból" leváltották a korábbi tárgyalásvezető bírót, és újat neveztek ki helyette.

Ebben a perben a kurd gerillák ellen indított 1987-88-as Anfal-hadművelettel kapcsolatban vonják felelősségre a hét vádlottat - a volt diktátort, Vegyi Aliként emlegetett unokatestvérét, Ali Haszán al-Madzsídot és a korábbi rendszer öt további magas rangú vezetőjét. A vád szerint mintegy 180 ezer ember, többnyire civil vesztette életét ebben a hadműveletben, többek között azért, mert a hadsereg vegyi fegyvert is bevetett észak-iraki kurd falvakban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek