V. évfolyam 21. szám, 2006. szeptember 26.
Dátum: 2006-09-26 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:42.387626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
TARTALOM
» Kampánykörúttal is provokál a kormányfő
» "Utasítsd el az erőszakot, utasítsd el a hazugságot!"
» Ha Demszky bukik, Gyurcsány is bukik
» Ezermilliárdos megszorítás készül
» Még egy alkotmánybírósági intő a kormánynak
» Gyurcsány ne hazudjon külföldön se!
» Szabad Európa gyakornoki program 2007
Pillanatnyi kábultságukból felocsúdva, az MSZP és az SZDSZ politikusai - Gyurcsány után szabadon - folytatják hazudozásaikat: reggel, este és éjjel, s hozzátehetjük, minden hullámhosszon.
Miközben cselédmédiájuk és -sajtójuk segítségével igyekeznek elterelni a figyelmet napjaink szomorú magyar valóságáról, valamint kisebbíteni az önkormányzati választások vélhetően borítékolható koalíciós kudarcát, rágalomáriáik újraéneklésével próbálják maguk mellé hangolni a közvéleményt.
Bírósági papírral is igazolt "hazugok" - Lendvai Ildikó, Juhász Ferenc és tettestársaik, napestig telne nevükkel a papír - szirénáznak reggeltől estig. A volt egypárt-cenzor, Lendvai Ildikó fülsértő szopránját kíséri fals basszusával a magyar politika ripőkje, az újabban "Strabag Demokraták Szövetsége" névre keresztelt alakulat elnök-frakcióvezetője. Ő szétverést óbégat az egyre kevésbé közszolgálati tévé sosemvolt közszolgálati "ébresztőműsorában". (Emlékszünk még, az ex-karhatalmista Horn Gyula belügyérének, a szabaddemokrata Kuncze Gábornak a rendőrsége hogyan bilincseltette meg Pongrátz Gergelyt, a Corvin köz legendás '56-os parancsnokát?) És énekelnek tovább rágalomáriákat több szólamban. E sorok írása közepette Szekeres Imre - neki is bírósági papírja van arról, hogy az '56 utáni megtorlások véres kezű alakja, az egykori Veszprém megyei párttitkár munkatársaként "cserepedő" ifjúkommunistából vált honvédelmi miniszterré - véres szájjal "dalolja" a választ a Mádl Ferenc által is aláírt, Gyurcsány Ferencnek címzett nyílt levélre: "nem a volt államfő fogja megmondani, hogy a szocialisták mit cselekedjenek".
Az MSZP-SZDSZ kórus nap mint nap fölzengő fülsiketítő és hamis éneke a hazugság elkenéséről nem szolgál mást, mint saját vétkeik és bűneik elfedését, bűnöseik rejtegetését, a választó tisztánlátásának megakadályozását. Mindeközben az MSZP és az SZDSZ soraiban kiszolgált, ám most is a pártállami egy párt utódját szolgáló perhármas polgármesterjelöltek, kampányfőnökök, különböző ügyek miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt polgármester- és képviselőjelöltek várnak arra - Óbudától Szentesen át Dunaújvárosig -, hátha megválasztja őket a hamis szirénhangokkal félrevezetett emberek. "Na és?" - replikázna Horn Gyula.
A napokban a tüntetőkről és a politikai hazugságról értekező, kiváló tollú szépirodalmi lektor emlékeztetett Hitlernek a német legfelső hadvezetés előtt 1939 augusztusában mondott szavaira: "nem az igazság számít, hanem a győzelem."
Mindenki tudja, mi jött ezután. Ha pedig a győzelem most októberben elmarad, sebaj, majd jön a magyarázat. A rossz helyütt tolvajbandázó Kuncze már megkezdte, mondván, ha a jobboldal megszerezné a megyei önkormányzatok zömét, az se számítana, mert azon testületek súlya csekély. Ezzel ismét semmibe nézte milliók szavazatait a "szétverős demokrata". Egy másik kiszivárgott hír szerint az önkormányzatok fogyókúrára számíthatnak, sőt az eredménytől függ, hogy annak mértéke mekkora lesz.
Így beszélnek, így gondolkodnak kirakat-demokratáék odaát, a Gizella utcában és a Köztársaság téren alkotmányos berendezkedésről, demokratikus jogokról, önkormányzatokról, rendről. Most már nem csak az igazság, hanem minden önkormányzati szavazat számít. Ezzel is szűkíthető a politikai handabandázók terepe - kezdő lépésként hétfőtől az ország több mint 3000 településén.
ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2006
[ a lap tetejére ]
Kampánykörúttal is provokál a kormányfő
"Én felelősen és mérséklő hatást kifejtve szeretnék közreműködni ennek a helyzetnek a megoldásában" - jelentette ki a Fidesz elnöke a TV2 Napló című műsorában. Egy kérdésre közölte, Schmitt Pál helyesen tette, hogy elment a térre, ahol bejelentette a Fidesz kezdeményezését, amelynek lényege: "Utasítsd el az erőszakot, utasítsd el a hazugságot!" Ennek a jele ez a fehér szalag, amit hordok, tette hozzá.
"Én azért nem mentem el, mert ha elmentem volna, az a benyomás alakulhatott volna ki, hogy a Fidesz áll az egész mögött, illetve ki akarja használni saját céljaira ezt a jelenséget" - fogalmazott a volt miniszterelnök. Ugyanakkor hangsúlyozta: semmilyen demokratikus véleménynyilvánítást nincs joga leállítani.
Orbán Viktor elmondta, hogy felelőtlenség a miniszterelnök kampánykörútjának folytatása, Gyurcsány Ferenc nyilvános fellépése ma provokáció.
A Fidesz elnöke megismételte: egy személyben a miniszterelnököt terheli a felelősség a kialakult helyzetért. Magyarország pénzügyi, morális és politikai válság kellős közepén van, és az október 1-jei önkormányzati választás egyfajta "bizalmi népszavazás lehet".
A Fidesz célja, hogy az ország kijusson a politikai, gazdasági, erkölcsi válságból - nyilatkozta Orbán Viktor az InfoRádióban. Hozzátette, hogy nem jelentene megoldást, ha pártja most átvenné a hatalmat. Először a felelősség kérdését jogilag is rendezni kell - hangsúlyozta, és beteges hazudozónak nevezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. Orbán a kiszivárogtatott hangfelvétel alapján igen nehéznek minősítette a szocialista kormányfő helyzetét. Úgy fogalmazott, hogy a kormány az elmúlt években elhalasztott, illetve mellőzött bizonyos lépéseket, amelyekre nagy szükség lett volna. A Gyurcsány-kormány közérdekű adatokat is hamisított - figyelmeztetett.
Második lépésként garanciát kell adni arra, hogy az elmúlt évekéhez hasonló lépések nem történhetnek meg még egyszer - emelte ki Orbán Viktor. Meg kell erősíteni a független intézményeket, és fel kell állítani a már korábban is javasolt Költségvetési Tanácsot. A Fidesz elnöke szerint nemcsak legális, hanem legitim kormányra van szükség. Megerősítette, hogy korlátozott hatalmú, válságkezelő szakértői kormányra van szükség a mostani kabinet helyett.
A háttérben zajló politikai marakodás mellett nem lehet szakértői kormányt működtetni. Megegyezésre van szükség, és egyértelmű függetlenséget kell biztosítani a szakértői kormánynak. A szocialistáknak be kell látniuk, hogy a megszorító csomag megbukott, mert a magyar társadalom nem fogadja el, menesztenie kell a miniszterelnököt és a kormányt - hangsúlyozta Orbán Viktor.
"Utasítsd el az erőszakot, utasítsd el a hazugságot!"
"Én azért nem mentem el, mert ha elmentem volna, az a benyomás alakulhatott volna ki, hogy a Fidesz áll az egész mögött, illetve ki akarja használni saját céljaira ezt a jelenséget" - fogalmazott a volt miniszterelnök. Ugyanakkor hangsúlyozta: semmilyen demokratikus véleménynyilvánítást nincs joga leállítani.
Orbán Viktor elmondta, hogy felelőtlenség a miniszterelnök kampánykörútjának folytatása, Gyurcsány Ferenc nyilvános fellépése ma provokáció.
A Fidesz elnöke megismételte: egy személyben a miniszterelnököt terheli a felelősség a kialakult helyzetért. Magyarország pénzügyi, morális és politikai válság kellős közepén van, és az október 1-jei önkormányzati választás egyfajta "bizalmi népszavazás lehet".
A Fidesz célja, hogy az ország kijusson a politikai, gazdasági, erkölcsi válságból - nyilatkozta Orbán Viktor az InfoRádióban. Hozzátette, hogy nem jelentene megoldást, ha pártja most átvenné a hatalmat. Először a felelősség kérdését jogilag is rendezni kell - hangsúlyozta, és beteges hazudozónak nevezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. Orbán a kiszivárogtatott hangfelvétel alapján igen nehéznek minősítette a szocialista kormányfő helyzetét. Úgy fogalmazott, hogy a kormány az elmúlt években elhalasztott, illetve mellőzött bizonyos lépéseket, amelyekre nagy szükség lett volna. A Gyurcsány-kormány közérdekű adatokat is hamisított - figyelmeztetett.
Második lépésként garanciát kell adni arra, hogy az elmúlt évekéhez hasonló lépések nem történhetnek meg még egyszer - emelte ki Orbán Viktor. Meg kell erősíteni a független intézményeket, és fel kell állítani a már korábban is javasolt Költségvetési Tanácsot. A Fidesz elnöke szerint nemcsak legális, hanem legitim kormányra van szükség. Megerősítette, hogy korlátozott hatalmú, válságkezelő szakértői kormányra van szükség a mostani kabinet helyett.
A háttérben zajló politikai marakodás mellett nem lehet szakértői kormányt működtetni. Megegyezésre van szükség, és egyértelmű függetlenséget kell biztosítani a szakértői kormánynak. A szocialistáknak be kell látniuk, hogy a megszorító csomag megbukott, mert a magyar társadalom nem fogadja el, menesztenie kell a miniszterelnököt és a kormányt - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Ha Demszky bukik, Gyurcsány is bukik
Demszky Gábor főpolgármester bukása Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bukását is jelentené - hangsúlyozta hétfőn tartott sajtótájékoztatóján Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke arra kérte a fővárosiakat, hogy az önkormányzati választásokon mondjanak nemet a jelenlegi főpolgármesterre.
Demszky és Gyurcsány együtt hazudtak a budapestieknek, hiszen a főpolgármester márciusban pontosan tudta, hogy az ország gazdasági állapota és a költségvetés helyzete nem teszi lehetővé a főváros fejlesztésére irányuló terveket - szögezte le Pokorni Zoltán. Hangsúlyozta azt is, hogy Demszky Gábor az elmúlt tizenhat évben felélte Budapest vagyonának 70-80 százalékát, és mindemellett több százmilliós hitelt halmozott fel.
"Tudta, látta és meg merte tenni ezt a hazugságot" - húzta alá a Fidesz politikusa. Arra is emlékeztetett, hogy mára átalakították a 4-es metró finanszírozási rendszerét, valamint kiderült, még az útfelújításra szánt pénz fele sincsen meg. A Combino-ügy pedig Demszky Gáborról mutat ékes képet. Pokorni emlékeztetett: Atkári János, a főpolgármester egykori helyettese Budapest helyzetéről úgy fogalmazott, hogy a főváros adósságcsapdába és gazdasági csődbe került.
Az október 1-jei önkormányzati választásról szólva hangsúlyozta: aki nemet akar mondani a hazugságra, a tudatos megtévesztésre, a szélhámosságra, az mondjon nemet Demszkyre. Ha Demszky megbukik, akkor Gyurcsány Ferenc sem éli túl a választásokat - emelte ki a Fidesz alelnöke, s végül szomorúnak és viccesnek nevezte, hogy a főpolgármester bocsánatkérésre szólítja fel Orbán Viktort a kialakult helyzet miatt.
Sorozatunk befejező részében a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség önálló és közös listáit ismertetjük a megyei jogú városokban.
Pécs
1. Páva Zsolt , 2. Mellár Tamás, 3. Hoppál Péter, 4. Nagy Csaba, 5. Szőcs Sándor, 6. Schneider János, 7. Csizi Péter, 8. Gáspár Gabriella, 9. Révész Mária, 10. Erb József
Kecskemét
1. Zombor Gábor, 2. Vörösmarty Attila, 3. Szabó Gabriella, 4. Engert Jakabné, 5. Nagy László, 6. Pánczél Gyula, 7. Domján Gergely, 8. Szemereyné Pataki Klaudia, 9. Iványosi-Szabó András, 10. Sárközy István
Békéscsaba
1. Vantara Gyula, 2. Ferenczi Attila, 3. Andó Tamás, 4. Hanó Miklós, 5. Kovács Sándor, 6. Borbíró Zoltán, 7. Hirka Tamás, 8. Tóth János, 9. Gergely Tamás, 10. Kutyej Pál
Miskolc
1. Kriza Ákos, 2. Szinay Attila, 3. Lenártek András, 4. Molnár Péter, 5. Zsiga Marcel, 6. Juga György, 7. Tavaszi Zsolt, 8. Garamvölgyi Attila, 9. Fábián István, 10. Balogh Zoltán
Hódmezővásárhely
1. Lázár János, 2. Kulik Jenő, 3. Almási István, 4. Csorba Mihály, 5. Kószó Péter, 6. Berényi Károly, 7. Havasi Katalin, 8. Hegedűs Zoltán, 9. Grezsa István, 10. Berecz János
Szeged
1. Oláh János, 2. Kalmár Ferenc, 3. Balogh László, 4. Farkasné Pocsai Blanka, 5. Póda Jenő, 6. Hüvös László, 7. Gyimesi László, 8. Péter Szilveszter, 9. Haág Zalán, 10. Balogi Dániel
Dunaújváros
1. Cserna Gábor, 2. Dorkota Lajos, 3. Szepesi Attila, 4. Ragó Pál, 5. Cserni Béla, 6. Rácz Mária, 7. Kiss András, 8. Kubovics Árpád, 9. Kohl János, 10. Gál Roland
Székesfehérvár
1. Cser-Palkovics András, 2. Csurgai-Horváth József, 3. Brájer Éva, 4. Fürész István, 5. Róth Péter, 6. Gál Péter, 7. Gyóni András, 8. Égi Tamás, 9. Galla János, 10. Koppány Tibor
Győr
1. Szijjártó Péter, 2. Dézsi Csaba András, 3. Somogyi Tivadar, 4. Szabó Jenő, 5. Benkő Szilárd, 6. Németh Zoltán, 7. Simon Róbert, 8. Tinka István, 9. Borsi Róbert, 10. Bolla Péter
Sopron
1. Fodor Tamás, 2. Abdai Géza, 3. Havas András, 4. Simon István, 5. Mágel Ágost, 6. Rádonyi László, 7. Ifj. Arszin Miklós, 8. Sass László, 9. Varga Mária, 10. Osváth András
Debrecen
1. Kósa Lajos, 2. Halász D. János, 3. Halász János, 4. Pajna Zoltán, 5. Papp László, 6. Asbóth Endre, 7. Balázs Ákos, 8. Balla Irma, 9. Becsky Tibor, 10. Czellér László
Eger
1. Szeleczki János, 2. Demeter Ervin, 3. Császár Zoltán, 4. Bodnár Pál, 5. Orosz Lászlóné, 6. Ficzere György, 7. Csákvári Antal, 8. Homa János, 9. Deák Boldizsár, 10. Megyesi Melinda
Szolnok
1. Szalay Ferenc, 2. Hegmanné Nemes Sára, 3. Kovács László, 4. Bozó Andrea, 5. Szabó István, 6. Vörös Ádám, 7. Lits László, 8. Csoór György, 9. Póta Sándor, 10. Chladek Kálmán
Tatabánya
1. Schmidt Csaba, 2. Pleier Tamás, 3. Ablonczy Dánielné, 4. Bereznai Csaba, 5. Farkas Tamás, 6. Szutter Levente, 7. Kancz Csaba, 8. Lobenwein Lászlóné, 9. Takács János, 10. Makláry-Szalontai Csaba
Salgótarján
1. Becsó Zsolt, 2. Székyné Sztrémi Melinda, 3. Bercsényi Lajos, 4. Fenyvesi Gábor, 5. Simon Tibor, 6. Korponai Tamás, 7. Szabó Péter, 8. Jakab Jácint, 9. Séra Tamás, 10. Tatár Csaba
Érd
1. T. Mészáros András, 2. Segesdi János, 3. Aradszki András, 4. Horváth András, 5. Kéri Mihály, 6. Antunovits Antal, 7. Donkó Ignác, 8. Tóth Tamás, 9. Mórás Zsolt, 10. Kubatov István
Kaposvár
1. Szita Károly, 2. Juhász Tibor, 3. Gáspár Ferenc, 4. Giber Vilmos, 5. Bogdán Imre, 6. Tóth István, 7. Csutor Ferenc, 8. Heintz Tamás, 9. Takács István, 10. Mihalecz András
Nyíregyháza
1. Vinnai Győző, 2. Hajzer László, 3. Márföldi István, 4. Marinka Viktor, 5. Palicz György, 6. Ajtay-Horváth Magda, 7. Urbán Judit, 8. Szabó Attila, 9. Géresi József, 10. Lőrincz Tamás
Szekszárd
1. Horváth István, 2. Ács Rezső, 3. Kerekes Csaba, 4. Horváth Kálmán, 5. Kővári László, 6. Fajszi Lajos, 7. Tóth Gyula, 8. Haag Éva, 9. Sárközi János, 10. Csillagné Szántó Polixéna
Szombathely
1. Molnár Miklós, 2. Horváth Zsolt, 3. Marton Zsolt, 4. Vígh Gábor, 5. Szakály Gábor, 6. Lazáry Viktor, 7. Rettegi Attila, 8. Szakács Dávid, 9. Takátsné Tenki Mária, 10. Horváth Csaba
Veszprém
1. Debreczenyi János, 2. Porga Gyula, 3. Mihalovics Péter, 4. Kiss Miklós, 5. Baumgartner Lajos, 6. Némedi Lajos, 7. Stigelmaier Józsefné, 8. Vereskuti Béla, 9. Szolnoki Pál, 10. Hudvágner Tamás
Nagykanizsa
1. Marton István, 2. Cseresnyés Péter, 3. Balogh László, 4. Bizzer András, 5. Kolonics Bálint, 6. Bene Csaba, 7. Csákai Iván, 8. Takács Zoltán, 9. Gyalókai Zoltán, 10. Horváth István
Zalaegerszeg
1. Rigó Csaba, 2. Gyutai Csaba, 3. Dékány Endre, 4. Tóth László, 5. Balaicz Zoltán, 6. Tombi Lajos, 7. Káldi Dávid, 8. Török Zoltán, 9. Sándor Dénes, 10. Tolvaj Márta
[ a lap tetejére ]
1. Gyurcsány Ferenc odapiszkított az ország asztalának kellős közepére. Most pedig egy elmebeteg mosolyával és határozottságával kanalakat osztogat, és meg van sértődve, hogy az ország fintorog.
2. Gyurcsány Ferenc büszke rá, hogy odapiszkított az ország asztalának kellős közepére. Gyurcsány Ferenc nem először viselkedik így. Gyurcsány Ferenc Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyvében a következőket nyilatkozza: "A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán-Nastase paktummal. (.) akkor ott egy hosszú vitában meggyőzzük önmagunkat arról, hogy ezt meg kell támadni. Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (.) Szóval, miután rádöbbenünk, hogy a paktum megtámadásában nagy lehetőség rejlik, odahívjuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal. Nagy nehezen meggyőzzük erről, s a végén - még nehezebben - Kovács is beadja a derekát. Akkor ennek a kommunikációját rendesen felépítjük. Természetesen nemcsak egy elutasító politikai nyilatkozat kellett hozzá, hanem a következő napok szisztematikus szereplései. Hogy megszólaltak a szakszervezetek, megszólaltak ezek, megszólaltak amazok, és eljutottunk odáig, hogy január közepére Orbánék korlátozták a külföldiek magyarországi munkavállalását. (.) A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a 23 millió román munkavállaló beözönlésétől való - valójában alaptalan - félelmek felkeltése."
Ugyanitt Gyurcsány hosszan és büszkén mesél a Kövér Lászlót lejárató akcióról is: "Két ilyen fordulópont volt, mind a kettőt mi csináltuk. Ezt is mi csináltuk, meg a köteles akciót is. (.) Kövér mondja, amit mond. Többször mondja, meg is jelenik a sajtóban. Semmi nincs belőle. Elsikkad, egy hír a sok közül. (.) Úgy tűnik, hogy elveszítjük a választást. Összehívok magamhoz öt embert. (.) Klára meg én, és jön Gál Zoli meg még két ember (.). És azon a pénteken, ott nálunk, úgy döntünk, hogy ezt a kötélügyet meg kell csinálni. (.) És akkor elindul mindenkinek az agya, még ott éjszaka megszületnek a sztoriboardok, hogy hogyan kell ehhez reklámfilmet készíteni, milyen rádióklip lehet ebből, hogyan nyikorog a kötél, szóval hogyan lehet ezt megcsinálni. (.) és kérünk engedélyt arra, hogy ezt a köteles dolgot elindítsuk. Ezt még meg kell próbálni, ennek még lehet hatása. És összerakjuk. Kitaláljuk Szili Kati szerepét. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az sms-kampányt, amelynek vége a köteles tüntetés."
Ez az ember: beteg.
3. Az országban lassan egy hete tartanak a tiltakozó akciók, megmozdulások. Ezek néhány alkalommal - legsúlyosabban a Magyar Televíziónál - zavargásokba torkolltak. Az események nyilvánvalóvá tették, hogy a Magyar Köztársaság kormánya, az állam széthullófélben van, vagy már szét is hullott, rosszabb esetben a Magyar Köztársaság kormánya, az állam a titkosszolgálatok felhasználásával akciót hajt végre az ország lakossága ellen.
4. A Fidesz lemondja a mai nagygyűlést.
5. A Fidesz azért mondja le a mai nagygyűlést, mert a Magyar Köztársaság kormánya, az állam nem tudja, nem is akarja biztosítani és garantálni a rendezvény biztonságát.
A nemzetbiztonsági bizottság ülésén elhangzottakat harminc évre titkosítják. Másnap Szilvásy György és Petrétei József közli a Fidesz tárgyalódelegációjával, hogy a titkosszolgálat adatai szerint a szombati nagygyűlésen bombamerényletet fognak végrehajtani. Azt is közli, hogy a titkosszolgálat beazonosította a lehetséges merénylőket és "bűnözői csoportokat", akik merényletre készülnek.
6. Ezen bejelentés egyértelművé teszi, hogy a Magyar Köztársaság nem jogállam többé.
7. Igen. A kormányfő és csapata abban érdekelt, hogy vér folyjék az utcákon. Nekik leginkább az jönne kapóra, ha meghalna valaki. Sőt, valakik. Hogy a tetemek fölé odamontírozhassák Orbán Viktor arcképét. (Lásd fent: a "megcsinált" 23 millió román és a "megcsinált" köteles ügy.) Ugyan vajon meddig tartana "megcsinálni" egy robbantást a Fidesz-nagygyűlésén?
8. Néró felgyújtatta Rómát, mert szeretett a lángok fényénél verset írni. Hitler lángba borította a világot, mert azt gondolta, tisztában van a boldog jövőhöz vezető úttal.
Gyurcsány egyelőre csak odapiszkított az ország asztalának kellős közepére, és osztogatja a kanalakat. (De már mondja, hogy egyedül ő tudja, mi a helyes, mi az üdvözítő.) A mögötte álló médiaelit és a magyar értelmiség - tisztelet a kivételnek - arról győzködi most az országot, hogy ne fintorogjunk, hanem lássunk hozzá, méghozzá mosolyogva. Ez a médiaelit le akar számolni Orbán Viktorral és a Fidesszel. S ezért a célért nem drága immáron semmilyen ár sem. Ez az elit aktív és cselekvő részese Gyurcsány Ferenc, az MSZP és az SZDSZ permanens és arcátlan hazugságáradatának, foglya immár önnön cinkosságának és bűnének is.
Gyurcsány Ferenc bármit tesz és bármit fog tenni a jövőben, ez az elit mellette fog állni.
9. Ebben a helyzetben a Fidesz nem vállalhatta a nagygyűlés megtartásának felelősségét. Ugyanis nem jogállami keretek között nem lehet sem a virtusra hagyatkozni, sem pedig úgy tenni, mintha az ember a normalitás körülményei között létezne. Mert nincsenek normális körülmények. Mert Magyarországon Kuncze Gábor azt meri nyilatkozni, hogy a Fidesz asszisztál az alkotmányos rend megdöntéséhez. Miközben Kuncze Gábor - aki a hatalmon lévő liberális párt elnöke! - ezt nyilatkozza, egy szobában a kormány két minisztere közli az ellenzékkel, hogy az állam azonosította az állítólagos merényletek szervezőit.
Az állítólagos merényletek beazonosított szervezői mindeközben szabadlábon vannak. És az a Kuncze Gábor vádolja az ellenzéket az alkotmányos rend felszámolásával, aki annak idején belügyminiszterként minden lelkiismeret-furdalás nélkül vezényelt rendőrattakot hetvenéves öregemberek ellen, és bilincsbe verette Pongrátz Gergelyt.
Megszűnt a jogállam Magyarországon.
10. Az utcán lévő tüntetőknek múlhatatlan felelőssége van abban, hogy soha, semmilyen körülmények között se lehessen őket összetéveszteni, összekeverni, egy lapon említeni a vandálokkal. Mert ha Gyurcsány Ferenccel az autógyújtogatók állnak szemben, akkor nem csináltunk semmit. Akkor sírt ásunk, nagyot, közöset, és akkor ott fogjuk végezni. Ha testi valónkban nem is, de a lelkünk sírba száll. És nem is lesz kár érte. De a gyerekeink nem ezt érdemlik.
Egy égő város lángjainál nem lehet verset írni.
11. Az ellenzék nem tehet úgy, mintha nem lenne hatodik napja több tízezer ember az utcán. Mert előbb-utóbb valamit majd mondani kell nekik. Ha nem, akkor azok fognak mondani nekik valamit, akiktől a Jóisten mentsen meg mindnyájunkat.
12. Mikor önök olvassák ezt az írást, már tudjuk, hogy a nagygyűlés lemondásának ellenére hány magyar állampolgár döntött úgy, hogy mégis utcára vonul. Utcára vonul, mert képtelen elviselni tovább a helyzetet. Mert így van ez. Egyszer mindig eljön a pillanat, amikor az ember képtelen elviselni tovább, ami van. Amiben él. És akkor már mindegy.
De ilyenkor jön el az a pillanat is, amikor azoknak, akik szerint úgy van minden jól, ahogy van, s akik dönteni képesek, csak azokra szabad figyelniük, akik nem bírják már tovább elviselni a helyzetet.
Pusztán azért, mert döntési helyzetben vannak. Ez a felelősségük. Ha ők azt gondolják, úgy tehetnek, mintha semmi sem történt volna, olajat öntenek a tűzre. Annak pedig beláthatatlan következményei lesznek.
Nem lehet, hogy a magyar baloldal és a magyar liberálisok ne értsék meg ezt. Könyörögve kérem őket, engedjék el Gyurcsány Ferenc kezét. Mert másképpen nem fog menni. Mert nem mehet. Mert ők még hátra léphetnek egyet. Az őszinteség, az erkölcs, a megtisztulás, a józan ész nevében
Mi már nem.
Bayer Zsolt, Magyar Nemzet, 2006. szeptember 23.
[ a lap tetejére ]
Ezermilliárdos megszorítás készül
Egy kormányzati körökből kiszivárogtatott dokumentum szerint a minisztériumok kiadásai ezermilliárd forintot meghaladó összeggel csökkennek jövőre - derül az Index internetes hírportálhoz eljuttatott dokumentumból. A szándékos kiszivárogtatást valószínűsíti, hogy a hírportál információi szerint a miniszterek az idén is zárt borítékban kapták a terveket, a főbb számok mégis napvilágot láttak. A konvergenciaprogram elfogadásának esélyeit növeli a tervezet - amely a gazdasági, az egészségügyi, az agrár- és az oktatási tárcától venné el a legtöbb pénzt -, ám megvalósíthatósága kétségesnek tűnik.
A pénzügyminisztériumi tervezet szerint 1078,44 milliárd forinttal csökkenne a minisztériumok és a helyi önkormányzatok normatív támogatása az ideihez képest.
A dokumentum a helyi önkormányzatok normatív támogatását 776 milliárd forintra csökkentené az idei 815,6 milliárd forintról. Ez a 40 milliárd forintos elvonás nem tűnik túl komolynak, értékét azonban forásaink szerint jelentősen módosíthatja az október elsejei választások eredménye. Ha bekövetkezik az önkormányzatokban a prognosztizált fideszes áttörés, akkor a 776 milliárd összeg tovább csökkenhet. Kisebb mértékben ugyanakkor nőhet is, ha a kormánypárti jelöltek nem szenvednek súlyos vereséget, és elég erős marad az MSZP-frakcióban az önkormányzati lobbi - állapítja meg az Index.
Egyúttal leszögezi, hogy a tervezett kiadáscsökkentések első látásra irreálisnak tűnnek. Az önkormányzati támogatás összege és a dokumentumban szereplő minisztériumok - ha azoknak az összevonások és átszervezések előtti jogelődeit is figyelembe vesszük - kiadási előirányzata ebben az évben 3685,4 milliárd forint. A következő évre ez az összeg csak 2607 milliárd forint, ami 1078,44 milliárdos, 29,3 százalékos lefaragást jelent.
Még egy alkotmánybírósági intő a kormánynak
A kormány immár fél tucatszor bukott el az alkotmányosság próbáján oktatási kérdésben - mutatott rá Pokorni Zoltán kedden, az Alkotmánybíróság döntése után. A Fidesz alelnöke közleményében kifejtette: nem értik, mi indítja arra a kormánypárti politikusokat, hogy a sorozatos lebukások, hazugságok után újra és újra alkotmányellenes megoldásokkal kísérletezzenek a felsőoktatás területén. Az Alkotmánybíróság határozata egyértelműen visszaigazolja azokat az ellenzéki aggodalmakat és figyelmeztetéseket, amelyek a felsőoktatási törvény módosításának vitájában hangzottak el. "Felszólítjuk a kormányt, hogy a felsőoktatási intézmények autonómiájának biztosítása mellett fontolja meg újra a tandíj bevezetésének kérdését is, melyet a tavaszi választási kampányban még sértődötten tagadtak, majd hazug módon utólagos tandíjról beszéltek, végül mégiscsak közvetlenül fizetendő, magas összegű tandíjjal sarcolják meg a hallgatókat" - mutatott rá Pokorni.
Gyurcsány ne hazudjon külföldön se!
Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy ne veszélyeztesse az ország diplomáciai kapcsolatait más országokkal azáltal, hogy négyszemközti tárgyalások után nemzetközi partnereinek szájába olyan belpolitikai üzeneteket ad, amelyeket kizárólag ő fogalmaz meg - mondta Szájer József vasárnap.
A Fidesz európai parlamenti képviselője emlékeztetett, Gyurcsány Ferenc a héten Németországba látogatott, majd ezt követő sajtótájékoztatóján azt állította, hogy Angela Merkel német kancellár bátornak minősítette az őszödi beszédét. Ugyanakkor a német kancellária hivatalosan cáfolta, hogy ez elhangzott volna.
"Nem ez volt az első eset. Külföldi tárgyalásai során már több alkalommal esett Gyurcsány a hazugság vétkébe" - fogalmazott Szájer. Rámutatott, hogy a kormányfő vatikáni látogatása után is cáfolták azokat a szavakat, amelyeket a Szentatya szájába adott, illetve Bush amerikai elnök látogatása után is hivatalos cáfolták, miszerint a magyar kormányfő megegyezett volna a Táncsics-börtön visszaadásáról az amerikai elnökkel.
A nemzetközi diplomáciában meglehetősen ritka és szokatlan, hogy egy baráti országgal folytatott megbeszélés után az egyik fél hivatalosan cáfolja azt, amit a másik a tárgyalásokról kommunikál. Ilyen cáfolatok csak nyomós politikai indok alapján születnek. Gyurcsány Ferenc krónikus hazudozásait nem bírja a határoknál leállítani. Nemzetközi színtéren tarthatatlan egy olyan politikusnak a hatalmon maradása, aki lejáratja az országot. Ez oda vezet, hogy külföldön Magyarországról olyan kép alakul ki, mintha banánköztársaság lenne, ahol gyakorlatilag a politikai vezetők minden következmény nélkül vezethetik félre az embereket - fejtette ki Szájer József.
A világhírű építész a Kossuth téri tüntetés hetedik napján bejelentette: alkotótársaival október 20-án felavatnak egy új, jelenleg már készülő 56-os emlékművet. Makovecz Imre - aki Szűrös Mátyás, Pap Lajos, Hargitay András, Molnár V. József és Berecz András társaságában szombaton alapította meg az Új Magyarországért Egyesületet - az egybegyűlteknek elmondta: egy üres, óbudai telken, szemben a Margitszigettel, már készül egy ötvenméteres vasrúd, amelyre egy idős asszony varrja a 15x4 méteres lyukas zászlót.
Az emlékmű avatására október 20-án, délután 5 órakor mindenkit vár az építész.
Szabad Európa gyakornoki program 2007
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti delegációja az idén is pályázatot indít szakmai gyakorlat végzésére az Európai Parlamentben.
A program célja:
Lehetőséget teremteni fiatal magyar szakemberek és felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatot az Európai Parlament működéséről, valamint betekintést nyerjenek az Európai Néppárt és a Szövetség Delegációjának munkájába.
A program felépítése:
A program három szakaszból áll. Az első szakasz a felkészítés, amelyet a delegáció magyarországi helyszínen valósít meg. A második szakasz az Európai Parlamentben eltöltött négyhetes gyakorlat. A harmadik szakasz az utókövetés, amely folyamatos kapcsolattartást biztosít a gyakornokok számára a delegáció tagjaival, munkatársaival és egymással. A parlamenti gyakorlatra mindig a törvényhozási időszakban kerül sor, a résztvevőkkel egyeztetett beosztás szerint.
Részvételi feltételek:
- magyar állampolgárság vagy magyar igazolvány
- 21-30 év közötti életkor
- legalább három elvégzett főiskolai vagy egyetemi év
- két idegen nyelv középfokú ismerete, ezek közül az egyik angol vagy francia
- felhasználói szintű számítógépes ismeretek
- alkalmazkodóképesség nemzetközi környezethez
- a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és az Európai Néppárt értékrendjének elfogadása
A pályázás menete:
- a pályázatnak tartalmaznia kell:
- rövid szakmai önéletrajz (értesítési cím, telefonszám, e-mail cím megjelölésével)
- diplomamásolat, ill. hallgatói jogviszony igazolás
- nyelvtudást igazoló dokumentumok
- motivációs levél 1-2 oldal terjedelemben, amelyből kitűnik, hogy a jelölt miért szeretne gyakorlatra jelentkezni az Európai Parlamentbe, milyen elképzelései vannak a gyakorlattal kapcsolatban, ill. miképpen illeszkedik a program jövőbeni terveihez
- 2 ajánlólevél (egy felsőoktatási intézménytől/munkahelytől ill. egy közéleti személyiségtől/civil vagy politikai szervezettől)
A pályázati anyag alapján kiválasztott jelöltek szóbeli meghallgatáson is részt vesznek.
Támogatás: a kiválasztott pályázók a gyakorlat ideje alatt támogatásban részesülnek. A támogatás az alábbi költségekre terjed ki: utazási költségtérítés (a gyakorlat helye és a magyarországi lakhely között), szállásköltség-térítés, betegbiztosítás.
A pályázatok beadásának határideje: 2006. október 5.
A szóbeli meghallgatásokra október végén kerül sor.
A pályázatot kérjük az alábbi címre eljuttatni: Gyürk András programigazgató, 1364 Budapest, Postafiók 14.
[ a lap tetejére ]
A Fidesz Hírlevelet a [email protected] címen rendelheti meg, illetve mondhatja le.
E-mail címét bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk ki.
Mindig friss híreket talál honlapunkon: www.fidesz.hu