Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nógrádi: Meg kell állítani Csongrád megye lecsúszását

Meg kell állítani Csongrád megye lecsúszását, ehhez a megyei közgyűlésben a pártpolitika háttérbe szorítására és szakmai fejlesztési programra van szükség - jelentette ki Nógrádi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden Szegeden.


Dátum: 2006-09-26 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:47.949371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csongrád megyét 16 éve szocialista politikai erők kormányozzák, ez alatt folyamatos volt a megye lecsúszása - mondta a politikus, amikor bemutatta a párt megyei közgyűlési listákon szereplő jelöltjeit.

Hozzátette: a GDP növekedést tekintve Csongrád megye a 16 év alatt az élmezőnyből az utolsó előtti helyre csúszott vissza.

A megyei közgyűlés magára hagyta a megye gazdaságát, településeit, intézményeit. Csak az elmúlt négy esztendőben több alkalommal kellett megyei főtisztviselőt és intézményvezetőt válltani: botrányos körülmények között távozott a főjegyző, két igazgató menesztését pedig bírósági eljárás kísérte - közölte a képviselő.

"A pártpolitikát vissza kell szorítani a megyei közgyűlésben és jóval inkább szakmai és megyei fejlesztési programot kell hirdetni" - mondta Nógrádi Zoltán.

A Fidesz ezért nem pártpolitikusokat, országgyűlési képviselőket jelöl a megyei közgyűlésbe, hanem olyan embereket, akik saját szakmájukban és településükön már bizonyítottak - hangsúlyozta a honatya.

Az MSZP kampánya során előszeretettel ajánlja a választók figyelmébe a második nemzeti fejlesztési terv uniós forrásból megvalósítandó beruházásait. Egy gazdaságilag instabil megye azonban nem képes kihasználni ezeket a forrásokat - közölte a képviselő.

Ha a települések nem tudják a beruházásokhoz szükséges önerőt előteremteni, az uniós források csak lehetőségek maradnak - fűzte hozzá a politikus.

A Fidesz a közgyűlés előtt álló legfontosabb feladatnak a gazdaságfejlesztést és a munkahelyteremtést tartja, ezzel párhuzamosan pedig intézmény-felújítási és -racionalizálási programot indítana - tudatta Nógrádi Zoltán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek