Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán: Költségvetési szükségállapot van

Költségvetési szükségállapot van - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke kedden Balatonfüreden, a Fidesz városi választási fórumát megelőző sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-09-26 19:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:51.185513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Itt a nyakunkon a 2007-es esztendő, a hétéves uniós költségvetési időszak első éve, s országunknak az utolsó esélye, hogy kikapaszkodjon a kátyúból - mondta a Fidesz alelnöke. Úgy fogalmazott: "ha elszúrjuk, csak azért, mert egy ember ragaszkodik az így, úgy - csalással, hamisítással, hazugsággal - megszerzett pozíciójához", akkor az ország látja majd ennek a kárát.

Rámutatott: már a morális gondok is éppen elegendőek lennének ahhoz, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a két nagy politikai erő, de szerinte a nehéz gazdasági helyzetnek, a jövőért érzett felelősségérzetnek kell asztalhoz ültetnie a szocialistákat és a Fideszt, s megállapodásra késztetnie őket egy közös szakértői kormány felállításáról.

A fideszes politikus rámutatott: polgármesterek, önkormányzati képviselők választásán túl vasárnap pártlistára is szavaznak a váalsztópolgárok, s ha az ellenzékre voksolnak többen, akkor "azt gondolom, egyértelmű lesz az, hogy az ország többsége nem támogatja azt a politikát, amit az elmúlt hónapokban tapasztalt".

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egyetlennek nevezi magát, aki ismeri a kilábalás titkát, "én viszont úgy látom, lassan ő az egyetlen, aki erre alkalmatlan" - vélekedett Pokorni Zoltán. Hangsúlyozta: "Gyurcsány Ferencnek megvan a hatalma a kormányzáshoz, de nincs meg hozzá az erkölcsi alapja". "Valóban keserű pirulákra lesz szükség ahhoz, hogy rendbe hozzuk a magyar gazdaságot és a költségvetést, de ezt Gyurcsány Ferenctől már nem fogadják el a magyar polgárok", ő ugyanis eljátszotta az ehhez szükséges erkölcsi alapot - mondta a Fidesz alelnöke.

Szavai szerint a jelenlegi helyzeten úrrá kell lenni, de az erőszak nem lehet megoldás, s a Fidesz felelőssége is az, hogy "nyugodt, békés megoldás legyen". Pokorni Zoltán szerint az egyik véglet ugyanis az, amit maga Gyurcsány Ferenc mond, hogy majd megunják a tüntetők, hazamennek és "lenyelik ezt a békát". Hozzátette: a másik végletet "kössük, mondjuk Csurka Istvánhoz", aki szerint "elő a székely kisbaltát, kaszára, kapára és kergessük el őket".

- Egyik sem megoldás, a helyzetre a Fidesznek, mint az ország legtámogatottabb politikai erejének alkotmányos megoldása van - hangsúlyozta Pokorni Zoltán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek