Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kompromisszum körvonalazódik az iráni atomvitában?

A Financial Times Deutschland című tekintélyes politikai és üzleti napilap diplomáciai körökre hivatkozva arról számolt be, hogy az úgynevezett európai uniós trojka, azaz Németország, Nagy-Britanna és Franciaország képviselői és az iráni kormány illetékesei "a megállapodás küszöbén" állnak.


Dátum: 2006-09-27 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:58.441106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idézett források a körvonalazódó kompromisszumos ügylettel kapcsolatban annyit szivárogtattak ki, hogy Teherán állítólag kilencven napra felfüggesztené a vitatott urándúsítást, s ebben a három hónapban valóban intenzív tárgyalásokat folytatnának az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállamát, továbbá Németországot tömörítő csoport által korábban is felkínált "ösztönző" csomagról. Nem kizárt ugyanakkor, hogy az urándúsításról való végleges lemondás esetére a Nyugat a szóban forgó csomagot kiegészítve további politikai és gazdasági "ösztönzőket" kínál fel Irán számára. Értesülések szerint mindez szóba kerül Javier Solana, uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő és Ali Laridzsáni, nukleáris ügyekben illetékes iráni főtárgyaló szerdára - vagy a legközelebbi napokra - előirányzott találkozóján.

Az újság által említett diplomáciai források ugyanakkor nyomatékosan hangoztatták, hogy a kedvezőnek tűnő előjelek ellenére a megállapodást semmiképpen nem lehet készpénznek venni. Minden attól függ ugyanis, hogy Teherán - legalább erre az átmeneti, három hónapos időtartamra - valóban hajlandó-e felfüggeszteni az urándúsítást.

Berlinbe érkezett szerdán Ali Laridzsáni, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára, hogy folytassa tárgyalásait az iráni nukleáris programról Javier Solanával, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével. Laridzsáni érkezéséről az ISNA iráni hírügynökség számolt beTeheránban, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkárságára hivatkozva. Korábban csak azt lehetett tudni, hogy a találkozóra szerdán kerül sor Európában, de a helyszínről senki sem nyilatkozott. Laridzsáni és Solana tárgyalásainak az a tétje, hogy a nyugati nagyhatalmaknak sikerül-e rávenniük Teheránt urándúsító tevékenységének felfüggesztésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek