Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb Gyurcsány-beszéd került nyilvánosságra

Gyurcsány Ferenc és az MSZP képviselői már májusban tisztában voltak azzal, hogy milyen megszorítások várhatóak a közeljövőben. Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján bocsánatkérésre szólította fel Gyurcsány Ferencet, amiért hazudott a kampányban és a mai napig elhallgatta terveit.


Dátum: 2006-09-27 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:59.604614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Újabb Gyurcsány-beszéd került nyilvánosságra (Navracsics Tibor)

Mára kiderült, Gyurcsány Ferenc nem az egész őszödi beszédet hozta nyilvánosságra. A Fidesz e hiány pótlásáért sajtótájékoztatót hirdetett hétfő délelőttre, ám a kormányfő tíz perccel az esemény előtt a blogján hozta nyilvánosságra szavait. Ezzel kapcsolatban Navracsics Tibor újságírók előtt kijelentette: ebből a beszédből egyértelműen kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc és az MSZP jelenlevő politikusai már májusban tudták, milyen megszorítások várnak a lakosságra.

A Fidesz frakcióvezetője kiemelte azt is, hogy közvetlenül a választások után egy hónappal voltak, ám a lakosság mellett az ellenzék sem tudhatta meg, mit is tervez a kormány, miközben erről vitatkoztak a Parlamentben.

Azzal, hogy így hozta nyilvánosságra a beszéd részleteit a kormányfő, nem úriemberhez méltóan viselkedett - szögezte le Navracsics, aki megismételve a Fidesz korábbi álláspontját aláhúzta: Gyurcsány nem kívánatos személy a magyar politikában. Navracsics Tibor arra kérte Gyurcsány Ferencet, hogy kérjen bocsánatot a magyar adófizető polgároktól, amiért négy hónapig titkolták előttük a megszorításokat, és azoktól az MSZP-szavazóktól, akiknek hazudtak a kampány alatt. Hozzátette: bocsánatkérést vár el az ellenzékkel szemben is, miután a Fidesznek, a KDNP-nek és az MDF-nek úgy kellett vitázni a parlamentben a kormánypártokkal, hogy semmit sem tudtak terveikről. Mint mondta, a nyilvánosságra került megszorítási tervek sokkal brutálisabbak, mint az eddigiek, így a harmadik Gyurcsány-csomag tovább rontja a magyar lakosság helyzetét.

fidesz.hu

* * *

Íme a Gyurcsány-beszéd újabb részlete:

Ha azért kell kiigazítani, mert az államnak nagyok a terhei, akkor az állam kiadáscsökkentése mellett nyilván a bevételeket kell növelni. Bevételeket csak a másik két jövedelemtulajdonos rovására lehet növelni: a lakosság és a vállalatok rovására lehet növelni, nem lehet másnak a rovására. Nincsen még egy jövedelemtulajdonos, így vagyunk hárman egy országban: az állam, a lakosság meg a vállalatok. Sok-sok vita, nehéz vita végén vagyunk. Nagyjából összeállt az adó, illetékek, járulékokra vonatkozó jogszabályok átalakításának a programja is. Arra próbáltunk meg ügyelni, hogy a személyi jövedelemadóban, amelyet a legközvetlenebbül éreznek, ott ne kelljen kulcsot emelnünk. Ez sikerült. Az egyetlen örömhír, azt hiszem. Ebből nagyjából az is következik, hogy az összes többi adó- és adónemben ez nem sikerült. Nem mondanám végig. Mi ennek a következménye a jövedelmekre, bérekre, életszínvonalra? Hála az idei első negyedév nagy reáljövedelem növekedésének, amely megközelítette a 6 százalékot, mindaz, ami most történni fog, január-december bázison, majd december-december bázison statisztikailag azt fogja jelenteni, hogy az idei év egészében még mindig növekvő reáljövedelmek lesznek. De nagyjából úgy, hogy az első félév jelentős reáljövedelem-növekedését azt föl fogja emészteni a második félév jelentős reáljövedelem-csökkenése. Ez a csökkenés miből fog állni? Három nagy tételből: részben a jövedelmeket terhelő társadalombiztosítási járulék növeléséből, azaz nettó jövedelemromlásból, az általános forgalmi adó növelése miatt inflációs hatásból. Három: az árcsökkentések, az ártámogatások átalakítása miatt négy területen egy másik típusú inflációs hatásból. Négy területen van ártámogatás-csökkenés: villany, gáz, gyógyszer, közlekedés. Ebben a legbrutálisabb a gáz. Ma egy évben gáztámogatásra, miután magunk alá csináltunk a félelemtől, százmilliárdot költünk el már gáztámogatásra. Olyan brutális ma a különbség a megfizetett és a valóságos árak között - ugye mi vesszük a gázt - hogy ez az, amit a leghosszabban lehet csak kivezetni a rendszerből. Három lépcsőben: július 1-jén, jövő január 1-jén, majd '98 január 1-jén. A támogatás... '98? Ja, 2008. Nagyjából 30 milliárd forint marad gázár-támogatásra még a végén is, amely nagyjából több, mint egymillió háztartáshoz fog eljutni, közel minden harmadikhoz, alapvetően szociális alapon, természetesen. De itt az a jobb, hogyha nem mondok számokat. Jelentős növekedés van azzal, hogy sokkal-sokkal többet áldozunk arra, hogy akik nem képesek könnyen alkalmazkodni a távfűtéses lakásban élők, ott további jelentősebb védelmet adjunk, de hát - hogy mondjam? - azt sem fogják nekünk megköszönni.

A következő évben, a következő évben, 2007-ben egészen biztosan lesz reálbér-csökkenés, egy nagyjából 5 százalékos infláció mellett. Újra meg fog lódulni az infláció egy évre. Ennél valamivel kisebb reáljövedelem-csökkenés, mert a társadalmi jövedelmek: nyugdíj, családi pótlék az infláció vagy a fölött növekszik. De érdemi jövedelempozíció romlás lesz. 2008-ban, 2007 közepe után már nincsen brutális lépés egy sem. A 2008-ban már reáljövedelem-növekedés van, 2009-ben először érzékelhető reáljövedelem-növekedés, meg tudja közelíteni a 3 százalékot. Az érzékelhető szint a reáljövedelem növekedése.

Mindeközben természetesen megjelennek olyan, az egyéni hozzájárulást jelentő fizetési kötelezettségek is, mint a felsőoktatásban a diplomakölcsön, ami ugye ausztrál módszerként vonult be a sajtóba. A képzésről, a képzés költségeiről a hallgató számlát kap és a képzés költségeit elkezdi visszatéríteni akkor, hogyha jövedelme a minimál, a havi minimálbér negyvenszeresét elkezdi meghaladni évente, tehát ezt mondhatnánk ügyesebben is én szerintem, ez tehát nagyjából azt jelenti, hogy közel három és félszerese a jövedelme, igen és összesen a bérek 3 százalékával elkezd fizetni visszafelé. Hozzáteszem, én ennél többet szeretnék, én azt szeretném, hogyha az egyetemek saját hatáskörükben korlátokkal, de bevezethetnék a tandíjat. Nem mi, az egyetemek, mert önállóak. Akkor, hogyha a bevett tandíj egy meghatározott hányadát, meghatározott módon, szociálisan nehéz helyzetben lévő és jó tanuló gyerekek ösztöndíjára fordítják. Ugyancsak vizsgáljuk azt, hogy az egészségügyben az egyéni hozzájárulásnak milyen formája alakítható ki, vizitdíj, kórházdíj, receptdíj.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 189, 'source_type': 'media', 'source_id': 501, 'target_type': 'article', 'target_id': 56340, 'relation_type': 'describes'}