Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgármesterjelölti vita Szegeden

A szegedi egyetem Tanulmányi és információs központjában rendezik meg pénteken a csongrádi megyeszékhely bal- és a jobboldali polgármesterjelöltjének vitáját; a város vezetéséért induló harmadik jelölt, Dlusztus Imre Táncsics-díjas újságíró nem vesz részt az eseményen.


Dátum: 2006-09-27 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:10.416125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hagyományosan a megyei napilap által szervezett vitán Botka László, az MSZP-SZDSZ és Oláh János, a Fidesz-KDNP-MDF és az Együtt Szegedért Egyesület jelöltje előre meghatározott témákban ismerteti álláspontját a jelenlevőkkel és az eseményt élőben közvetítő városi televízió nézőivel. A másfél órásra tervezett vita moderátora Szetey András, a Délmagyarország főszerkesztője lesz. Először a jelölteket bemutató kisfilmeket vetítik le, majd a politikusok két-két percben fejtik ki programjukat az egészségüggyel, az oktatással, a város csatornázásával, illetve az önkormányzat hitelállományával és a munkahelyteremtéssel kapcsolatban.

Ezt követően a Oláh János, a Fidesz szegedi elnöke és Botka László, MSZP megyei elnöke a napilap munkatársai által összeállított tíz kérdésre válaszol. A vita harmadik részében az ellenfél pártja által feltett nyolc felvetésre kell választ adniuk a jelölteknek. Ezeket a kérdéseket nem ismerhetik meg előre, a zárt borítékokat a moderátor a helyszínen bontja majd fel. Végül a korábban elhangzottakra reagálhatnak a politikusok. Az eseményre a jelölteket indító szervezetek háromszáz-háromszáz belépőt kaptak, így a teremben egyenlő számban lesznek jelen a két oldal szimpatizánsai. A közönség azonban nem tehet fel kérdéseket. Dlusztus Imre, a Független Városi Szövetség - Magyar Egyesület polgármesterjelöltje az MTI kérdésére elmondta: azért nem vesz részt az eseményen, mert a szervezők elfogadták Oláh János érvelését, mely szerint a háromszereplős vita esetén a Fidesz szegedi elnökének két baloldali jelölttel kellene felvennie a versenyt. A Hír TV alapító főszerkesztője szerint ezzel Oláh János nem viselkedett demokratához méltóan, Botka László pedig hallgatólagosan elfogadta a kiszorítósdit.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek