Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar irodalmi estek a Caffé Grecóban

Magyar irodalmi estek, kulturális rendezvények színhelye lesz több héten keresztül a híres római Caffé Greco; az irodalmi hónapot és a virtuális irodalmi kiállítást a hétvégén nyitották meg.


Dátum: 2002-11-17 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:42.455491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az olaszországi magyar kulturális évad keretében rendezett interaktív kiállításon november 16. és december 18. között virtuálisan jelennek meg a magyar írók, költők, képzőművészek, építészek, zeneszerzők és zenészek, a két világháború közötti időszak kiemelkedő személyiségei. Archív felvételek, animáció és fotók segítségével elevenedik meg ezeknek a budapesti éveknek a mozgalmas hangulata.

A megnyitón Rácz László fiatal cimbalomvirtuóz és zenekara, a New Trend Gipsy Band adott koncertet. A december 18-ig tartó időszakban a kávéház különterme olasz-magyar kiadói találkozónak ad otthont, itt rendezik meg a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny díjazottjainak estjét, az érdeklődők ezen kívül hang-költészeti estet élvezhetnek a történelmi kávéház falai között. Külön rendezvényt szentelnek Márai Sándor életművének és a Nobel-díjas Kertész Imrének. Az egyik est a nők szerepével foglalkozik az irodalomban, egy másik alkalommal pedig Hubay Miklós és Egyed Péter irodalmi estje csalogatja majd a közönséget.

A helyszín önmagában is rangot ad a magyar irodalmi esteknek. Az örök város legrégibb kávézójáról van szó, amelyet 1760-ban alapítottak (a Greco név az első, görög származású tulajdonosra utal). A nagy kalandor, Casanova is ír erről a helyről memoárjában, Johann Heinrich Tischbein és Karl Moritz is feleleveníti a Goethével itt eltöltött óráit.

Az első időszakban főleg a német értelmiség látogatta a Caffé Grecót, amelynek kozmopolita miliője csak a XIX. században alakult ki. I. Lajos bajor király mellett a jövendő pápa, Gioacchino Pecci (XIII. Leó) is szívesen látott vendég volt itt, a törzsvendégek listáján megtalálhatjuk Byront, Shelleyt, Goldonit, Andersent, Schopenhauert, Mark Twaint, Baudelaire-t. A nagy zeneszerzők közül Bizet, Wagner, Toscanini, Liszt és Mendelssohn tért be ide rendszeresen. Az olasz közoktatási minisztérium 1953-ban felvette a Caffé Grecót a nemzeti történelmi nevezetességek listájára. A kávéház ma a Gubinelli-Grimaldi "kávéházi dinasztia" örököseinek tulajdonában van.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek