Érdemi tárgyalást vár a kormánytól a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete
Érdemi tárgyalás szükséges a felsőoktatási törvény módosításáról, amelyet az Alkotmánybíróság (Ab) a hét elején adott vissza átdolgozásra - jelentette ki Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerdán, miskolci sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-09-27 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64420
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:14.549805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy fogalmazott, hogy az érdekképviselet egyetért a döntéssel. Hozzáfűzte azonban, hogy ennek az átdolgozására idő kell, mert "így legalább lehetősége lesz a feleknek érdemi tárgyalásokat folytatni", ugyanis korábban erre nem volt mód.
Mint mondta, át kell gondolni a gazdasági tanácsok szerepét, mert befolyásolhatják az intézmények autonómiáját.
Hangsúlyozta, hogy a törvénymódosítással együttesen kell tárgyalni a részképzési hozzájárulás, azaz a tandíj bevezetéséről, mivel az intézkedés gátolhatja a szegény, tehetséges diákok továbbtanulását.
Véleménye szerint a hallgatói szociális juttatásokat el kell választani a felsőoktatás finanszírozásától, ugyanis "az egyetemek jelenleg a pénzes postás szerepét töltik be" - tette hozzá.
Beszámolt arról, hogy nem kell változásra számítaniuk jövőre a felsőoktatásba jelentkező diákoknak a felvételi pontok számításában, mert marad a 120+24 pontos pontozási rend, de 2008-tól életbe lép az 500-as, vagyis a 200+200+100 pontos számítási struktúra.
A felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban arról is szólt, hogy bár nem jelentek meg hivatalos adatok, de egyes sajtóhírek szerint jövőre akár 50 milliárd forinttal is csökkenhet a felsőoktatási költségvetés. "Ez kezelhetetlen lenne számunkra" - mondta.
Úgy fogalmazott, hogy "nem csökkenhet a felsőoktatás költségvetése 2007-ben, ezt nem indokolja semmi. Ugyanazt a 400 ezer fős hallgatói létszámot szolgáljuk ki egy 100 ezer főre méretezett infrastruktúra mellett".
Közölte: a szakszervezet semmilyen elbocsátást nem támogat, a bérkérdésről pedig úgy nyilatkozott, hogy a gazdasági helyzetre való tekintettel csak az infláció mértékének megfelelő emelésre számítanak, bár "így is lesz reálbércsökkenés" - jegyezte meg.
MTI - fidesz.hu