Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Járai: A konvergenciaprogram nem jó irányba viszi a gazdaságot

A konvergenciaprogramban a központi kiadásokat kellett volna jelentősen mérsékelni és adóemelések helyett adócsökkentést kellett volna megvalósítani - hangsúlyozta Járai Zsigmond, aki szerint a Brüsszelnek benyújtott anyag nem jó irányba halad, nem erősíti a magyar gazdaságot.


Dátum: 2006-09-27 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:17.625433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jegybank elnöke a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerdai rendezvényén Budapesten aláhúzta: "a magyar forint napjainkban a világ egyik legsebezhetőbb valutája, ezért a monetáris politika komoly kihívások elé néz, várható, hogy a jövőben tovább kell szigorítani a monetáris kondíciókon".

A Magyar Nemzeti Bank elnöke - annak ellenére, hogy kedden az Európai Bizottság jóváhagyta a kormány által beadott aktualizált programot - úgy véli, hogy a konvergenciaprogramban a központi kiadásokat kellett volna jelentősen mérsékelni és adóemelések helyett adócsökkentést kellett volna megvalósítani.

A jegybank első embere szerint nem várható az, hogy a konvergenciaprogram megvalósításától csökken a gazdaság sebezhetősége. Ugyanakkor kijelentette: "bízunk abban, hogy a konvergenciaprogram pozitív elemei erősödnek fel a fiskális konszolidáció révén és ezáltal gyengül a forint sebezhetősége.

Az MNB elnöke szerint a magyar gazdaság három fő problémája az, hogy túl magasak az adók és túl bonyolult az adórendszer, óriási méretű a bürokrácia és jellemző a korrupció. Járai szerint jövőre biztosan 7 százalékos lesz az éves átlagos infláció, de év közben 8 százalék körül tetőzik majd a 12 hónapra

visszatekintő infláció.

Aláhúzta: az MNB 16 milliárd eurós devizatartaléka megfelelő szint, azt tovább nem kell emelni. Jelentős kockázatnak minősítette azonban azt, hogy a magyar lakosság egyre nagyobb arányban adósodik el devizakölcsönök révén és a felvett devizahiteleket tekintve is a svájci frankban felvett kölcsönök adják a döntő hányadot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek