Nyolcszáz fős tömeg hallgatta Szekszárdon Papp Lajost
Az elmúlt napokhoz képest csaknem megháromszorozódott a békésen tüntetők száma szerdán este Szekszárdon, ahol mintegy nyolcszázan mentek el meghallgatni Papp Lajos szívsebészt a Garay téren.
Dátum: 2006-09-27 20:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:18.311814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Bocsánatot kérni jöttem a barikád mindkét oldalán harcoló emberektől, rendőröktől, akik munkájukat végezve, feladatukat teljesítve védték az MTV székházát, és azoktól a fiataloktól, akik hazájukat védték a hazugságokkal szemben a sajtószabadságért küzdve" - idézte fel a Kossuth téri tüntetőknek mondott beszédét a professzor.
"Kötelességem lett volna megvédeni fiainkat, lányainkat (...) a testi sérüléstől, a lelki fájdalomtól, bűnös cselekedettől" - fűzte hozzá magyarázatképpen.
Beszédében "türelemre, kitartó okos viselkedésre" intette az egybegyűlteket. Mint mondta, ennek az országnak élő hősökre van szüksége.
Papp Lajos hibáztatta a pártokat azért a 16 éves mulasztásért, amelyet az alkotmányozás terén követtek el, majd elodázhatatlannak nevezte Magyarország történelmi alkotmányának jogfolytonossá tételét.
MTI - fidesz.hu