Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush békít Afganisztán és Pakisztán között

George Bush amerikai elnök békítőleg kísérelt meg fellépni szerdán Washingtonban az Amerika-barát Afganisztán és Pakisztán államfője között, akik a televíziós beszámolók képsorai szerint feszült légkörben vacsoráztak együtt vendéglátójukkal.


Dátum: 2006-09-28 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64440
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:21.732423, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bush együtt költötte el Hamid Karzai afgán és Pervez Musarraf pakisztáni elnökkel az iftart, a muzulmánok ünnepi vacsoráját; a ramadán szent hónap idején a muzulmánok napnyugtakor ezzel törik meg az egész napi böjtöt. Bush az alkalmat kihasználva megjegyezte, hogy az Egyesült Államok tiszteletben tartja a különböző vallásokat, és arra hívta fel a két államfőt: tegyék félre ellentéteiket, közösen gondolkodjanak a terrorizmus elleni harc stratégiájáról. A vacsora alkalmából a sajtó elé lépő Karzai és Musarraf az amerikai elnök két oldalán, merev tartásban, szótlanul állt, Bushsal mindketten kezet fogtak, egymással viszont nem. A kamerák előtt csak Bush beszélt, barátainak nevezte a két elnököt. Azt mondta, Karzai és Musarraf is "értik a világot, amelyben élünk, megértik azt, hogy szélsőségesek és radikálisok törekednek legyőzni a mérsékelt hangon beszélőket".

George Bush a vacsorán békéltető szándékkal fogadta a két államfőt, aki - miközben Afganisztán és Pakisztán is az Egyesült Államok fontos szövetségese - hónapok óta kölcsönösen bírálja egymást a terrorizmus elleni erőfeszítések kapcsán. Afganisztán azzal vádolja Pakisztánt, hogy menedéket ad tálib fegyveres csoportoknak, amelyek támadást intéznek Afganisztán ellen. Musarraf cáfolta ezt, utalva arra, hogy Pakisztán 80 ezer katonát telepített a két ország közötti határra. Karzai szerint Musarraf szemet huny a pakisztáni iszlám iskolákban terjesztett gyűlölet és szélsőséges nézetek felett, amire válaszul a pakisztáni államfő strucchoz hasonlította Karzait, mondván, nem hajlandó elfogadni a tényeket. A két állam szintén egymásra mutogat Oszama bin Laden és más terrorista vezérek kapcsán is, mindkettő azt állítja, hogy az al-Kaida vezetői a másik államban rejtőznek, ahol nem tesznek meg mindent felkutatásukra.

George Bush három héttel a kongresszusi választások előtt az amerikai szavazóknak is üzent azt sugallván, hogy a republikánusok a legalkalmasabbak arra, hogy a globális terrorellenes küzdelem élén álló Amerikát vezessék.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek