Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elnökválasztás kezdődött Zambiában

Elnökválasztás kezdődött csütörtökön Zambiában. Az Afrika déli részén fekvő ország 3,9 millió választásra jogosult polgára egyúttal a parlamenti képviselőkre és a helyi tanácsok tagjaira is voksol.


Dátum: 2006-09-28 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:26.321926, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnökválasztás kimenetele teljesen nyíltnak látszik a hivatalban lévő államfő, Levy Mwanawasa és fő ellenfele, Michael Sata, a Hazafias Front vezetője között, bár a közvélemény-kutatások az előbbi némi előnyét mutatják. Az 59 éves Mwanawasa 2001-ben vitatható körülmények között, igen kis többséggel lett elnök. Sok találgatás látott napvilágot egészségi állapotával kapcsolatban, miután a 90-es évek elején súlyos autóbalesetet szenvedett, nehezen beszél, és áprilisban agyvérzést kapott. A 69 esztendős Michael Satát karizmatikus egyéniségnek tartják. Választási kampánya során minden gyűlésére tízezreket vonzott. Az elnököt azzal vádolta, hogy kiárusította az országot a külföldieknek, elsősorban a kínaiaknak. Sata az adók csökkentését, az állami vállalatok erősítését, valamint a zambiai bányák külföldi tulajdoni részesedésének 51 százalékban való maximálását ígérte.

Mwanawasa is nagyarányú adócsökkentések ígéretére alapozta a maga programját. A két fő riválissal szemben csupán Hakainde Hichilema 44 éves üzletembernek lehet esélye. Hichilema három ellenzéki párt koalíciójának élére állt, és elnyerte a volt elnök, Kenneth Kaunda támogatását is. A mostani lesz a negyedik többpárti választás az egykori brit gyarmaton, amely 1964-ben vált függetlenné, és amelyet közel három évtizeden át Kaunda kormányzott. Eredmények a hét végére várhatók. A 11,5 millió zambiai több mint 2 százaléka napi egy dollárnál kevesebből él. Zambia egyike az AIDS által leginkább sújtott afrikai országoknak. Becslések szerint minden ötödik felnőtt HIV-fertőzött.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek