Folytatódnak Szerbia és az EU társulási tárgyalásai
Október közepén folytatódnak az Európai Unió és Szerbia stabilizációs és társulási tárgyalásai - értesült szerb kormányzati forrásból a Glas Javnosti című nagy példányszámú belgrádi lap.
Dátum: 2006-09-28 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:29.590643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újság csütörtöki száma szerint Olli Rehn, az EU bővítési biztosa megígérte Vojislav Kostunica szerb kormányfőnek, hogy október 15-én akkor is újrakezdik a májusban megszakadt tárgyalásokat, ha Szerbia addig nem fogja el és nem szolgáltatja ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a háborús bűnök miatt körözött Ratko Mladic tábornokot. Tette ezt azért - mondta a Glas Javnosti forrása -, mert az EU felismerte, hogy Szerbia rendkívül nehéz helyzetbe jutott, s ezen kíván valamelyest könnyíteni.
Közeleg az az időpont, amikor végleg dönteni kell a függetlenségre törekvő dél-szerbiai tartomány, Koszovó sorsáról, s eközben Szerbiában az új alkotmányról szóló népszavazásra és parlamenti választásra készülnek. Az EU a tárgyalások folytatásával kíván támogatást nyújtani a választásokon a nacionalista és igen népszerű Szerb Radikális Párttal szemben fellépő demokratikus erőknek.
A Glas Javnosti azt is tudni véli, hogy a G17 Plus kormánypárt, - amely már májusban bejelentette, hogy október 1-jével kilép a kormányból, és parlamenti képviselőit is visszahívja, ha nem folytatódnak a Mladic tábornok kiadatásához kötött társulási tárgyalások - megváltoztatta eredeti szándékát, s benn marad a kormányban.
Élesen ellentmond ennek Mladjan Dinkic pénzügyminiszternek, a G17 Plus elnökének az újvidéki Dnevnikben csütörtökön megjelent nyilatkozata, miszerint a párt miniszterei még a nap folyamán benyújtják lemondásukat Kostunica kormányfőnek, aki nem gyakorolt rá semmiféle nyomást annak érdekében, hogy megváltoztassa a döntést.
MTI - fidesz.hu