Folytatódik a grúz-orosz kötélhúzás
A tbiliszi orosz konzulátus leállította a vízumkiadást a grúz állampolgárok számára, miután Grúziában letartóztattak négy orosz tisztet kémkedés gyanújával - jelentették csütörtökön orosz hírügynökségek.
Dátum: 2006-09-28 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:31.247109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Beszüntettük a vízumkiadáshoz szükséges dokumentumok átvételét" - mondta a tbiliszi orosz nagykövetség szóvivője az Interfaxnak. Akik mostanáig beadták a dokumentumokat, azok még megkapják a vízumot - tette hozzá Mihail Szvirin.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter előzőleg követelte a négy tiszt azonnali szabadon engedését, és jelezte: Moszkva "minden rendelkezésére álló eszközzel" igyekszik ezt elérni. Lavrov, aki szahalini nyilatkozatában a letartóztatásokat "az oroszellenes politika sokadik megnyilvánulásaként" értékelte, okot látott arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa foglalkozzon a problémával.
Vano Merabisvili grúz belügyminiszter szerint az orosz katonai felderítés négy olyan tisztjét tartóztatták le, akik kémkedésben vettek részt, és provokációs akciókat szőttek. "Tevékenységük információk szerzésére összpontosult a NATO-együttműködési programról, az energiabiztonságról, a politikai ellenzékről, a fegyverimportról s a vasúti és tengeri közlekedésről" - mondta.
Az orosz tiszteken kívül letartóztattak tíz grúz állampolgárt is, és a grúz belügyi tárca csütörtökön további két személy őrizetbe vételéről adott számot. Emellett a grúz hatóságok követelik egy ötödik, szintén kémkedéssel gyanúsított orosz tiszt átadását is kihallgatás céljából. A grúz rendőrség szerdán körülzárta a Grúziában lévő orosz csapatok tbiliszi főhadiszállását, ahol a szóban forgó, diplomáciai státust élvező alezredes tartózkodhat.
Az orosz főhadiszállásról a Fekete-tenger-parti Batumiban és a török határmelléki Ahalkalakiban lévő két bázist irányítják, amelyek még a szovjet időkből maradtak fenn, de kiürítésük folyamatban van.
MTI - fidesz.hu