Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Franciaországban megalakult a Népi Mozgalom Unió

Alain Juppét választotta elnökévé vasárnapi alakuló kongresszusán Franciaország első, széles jobboldali gyűjtőpártja. A szociáldemokráciától a foglaló, a jobbszél felé hermetikusan záró új párt Népi Mozgalom Unió (UMP) néven jött létre.


Dátum: 2002-11-17 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:44.435726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Párizs melletti Le Bourget-ban tartott alapító kongresszus utólag szentesítette az egymással rivalizáló konzervatív erőket egy nagy táborban győzelemre juttatató összefogás alig több mint fél éve realizálódott koncepcióját.

A egységes pártszövetségbe beolvadt egykori RPR volt miniszterelnöke, Bordeaux polgármestere a szavazatok 79,42 százalékával két évre nyerte el a nemzetgyűlésben 63 százalékos elsöprő többséggel rendelkező kormánypárt elnöki tisztét.

A szavazásra jogosult küldöttek, illetve a 150 ezres párttagság mintegy 30 százaléka adta le voksát az internetes szavazórendszerbe. A voksolók elsöprő többsége (83,73 százalék) választotta a felkínált pártnevek közül a tavaszi elnökválasztási fordulók között ideiglenes struktúrában megalakult választási szövetség (Unió az elnöki többségért - UMP) rövidítését megtartó új nevet az alternatívaként előterjesztett Népi Unió (UP) megjelölés helyett. A kongresszus elfogadta a politikai formáció által vallott republikánus értékeket rögzítő chartát, a szervezeti felépítést és a párt működési rendszerét rögzítő szabályzatot. A véleményt nyilvánítók mintegy 80 százaléka voksolt a kék-piros osztatú, középen nagykoronás fehér tölgyfát formázó, UMP felirattal díszített logó mellett.

- A Franciaországban most lezajlott eseménynek egész Európa és specifikusan Magyarország számára is egyértelmű és világos üzenete van - jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva Szájer József. A Fidesz-MPP alelnöke Bába Ivánnal, a párt külügyi osztályának vezetőjével együtt meghívottként volt jelen a francia jobboldal egységesítő kongresszusán.

A Fidesz-politikus elmondta, hogy a kongresszuson érzékelt hangulat ugyanazt sugározta, mint a magyarországi áprilisi választások között a Kossuth téren tartott nagygyűlés, amelyben a hazai jobboldal megtapasztalta a polgári oldal erejét és egységét. A Le Bourget-i tanácskozás csakúgy, mint a franciaországi választások eredménye, valamint a kormányzati sikerei egyaránt azt igazolják a jobboldal számára, hogy egységben az erő - hangoztatta Szájer. Kiemelte, hogy a polgári pártok összefogása vezethet el a győzelemhez és az eredményes konzervatív kormányzásig. Ehhez Franciaországban egy nagyon széles, a jobboldaltól a középen át egészen a szociáldemokráciáig terjedő egység teremtette meg a lehetőséget. Elmondta még, hogy felszólalásában Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök nagyon egyértelműen szólt arról, hogy a jelenlegi francia kormány számára az európai újraegyesülés, az Európai Unió keleti bővítése nagyon fontos politikai program, amit messzemenőkig támogat.

Fotó:Alain Juppé a kongresszuson

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek