Tiltakozás a tételes betegforgalmi jelentés elkészítése ellen
Több mint ezer háziorvos írta alá azt a tiltakozást, melyben a tételes betegforgalmi jelentés elkészítését előíró kormányrendelet módosítását kérik az egészségügyi szakemberek - tájékoztatta az MTI-t Szilárd András, a Szegedi Orvosi Kamara elnöke csütörtökön.
Dátum: 2006-09-28 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:35.712051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy kormányhatározat értelmében az eddigi anonim adatszolgáltatás helyett a háziorvosoknak TAJ-szám szerint kell tájékoztatni az egészségbiztosítót a betegeknek nyújtott ellátásról - mondta az elnök. A tételes adatszolgáltatás jogi és etikai aggályokat is felvet, hiszen a betegek egészségügyi állapotára vonatkozó információk szigorúan személyes adatoknak minősülnek - fogalmazott az orvos.
Az adatvédelmi törvény és az uniós normák alapján egy személy egészségügyi adatait csak kivételes esetben, például bírósági végzésre adhatja ki az orvos. Tudományos és kutatási célból is csak akkor adhatók tovább ezek az információk, ha arról a pácienst előzetesen tájékoztatták és írásban beleegyezett - közölte az elnök. A kormányrendelet nem szabályozza az adatkezelés biztonságával kapcsolatos kérdéseket, nem tisztázza ki, és mire fogja felhasználni az így összegyűjtött információkat - hangsúlyozta a szakember. Hozzátette: a tételes adatszolgáltatásnak szakmai indokát sem látja, mivel a háziorvosok eddig is számos statisztikai kimutatást készítettek. Szilárd András szerint az adatszolgáltatás lelkiismereti problémát is felvett, hiszen az orvosok esküjükben azt vállalták, hogy megőrzik a hozzájuk fordulók titkait.
A rendelet eredetileg március 1-jével lépett volna hatályba, azonban a tiltakozás hatására a kormányzat szeptemberre halasztotta a bevezetést. Ez idő alatt a szakmai érdekvédelmi szervezetek egyeztetést kezdeményeztek a minisztériummal a rendelet módosításáról, ez azonban nem történt meg - tudatta az orvos. Az elnök elmondta, a Csongrád megyéből indult aláírásgyűjtéssel, melyhez már az ország számos településéről csatlakoztak a háziorvosok, azt szeretnék elérni, hogy meginduljon a párbeszéd a kamara és a kormányzat között.
MTI - fidesz.hu