100 milliárd forint veszteséget okoznak a dohányosok az államnak
Magyarországon a dohányzás miatt jelentkező társadalmi kiadások csaknem 100 milliárd forinttal haladják meg a dohánytermékek eladásából származó állami bevételeket - derül ki a GKI kutatásából. A felmérés szerint, ha 10 százalékkal emelkedik a cigaretta ára, 4 százalékkal csökken a fogyasztás.
Dátum: 2006-09-28 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:38.900977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dohányzásból eredő betegségek gyógyítása, valamint a táppénz kifizetése évente 350 milliárd forintos kiadást okoz az államnak, amely a GDP 1,7 százalékának felel meg - mondta az InfoRádióban Tompa Tamás kutatásvezető.
Ezzel szemben a dohánytermékek áfájából és jövedéki adójából csak 250 milliárd forintos bevétele származik a költségvetésnek.
Az országnak azonban 2008 végéig az európai uniós szintre kell emelni a dohánytermékek jövedéki adóját. Ez azt jelenti, hogy az adó 16 százalékkal emelkedik.
inforadio.hu - fidesz.hu