Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hamarabb hazamehetnek a Markó utcai bírósági dolgozók a tüntetések miatt

A várható tiltakozó akciók miatt csütörtökön már 15 órakor hazamehettek Budapesten, a Markó utcában lévő bíróságok dolgozói - értesült az MTI bírósági és ügyészségi forrásokból.


Dátum: 2006-09-28 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:39.874739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Bíróság (FB) tájékoztatást kapott a rendőrségtől a Nagy Ignácz utca lezárásáról és várható eseményekről, ezért a bírósági dolgozóknak lehetőséget biztosított az FB, hogy már 15 órakor hazamehessenek. A bíróságnak a várható események pontos jellegéről nincs információja - tudatta az FB sajtótitkársága hozzátéve, hogy az ugyancsak a Markó utcában található Pesti Központi Kerületi Bíróság munkatársait is tájékoztatták erről.

A sajtótitkárság közlése szerint nem kiürítésről van szó, pusztán lehetőségről.

Az MTI más forrásból úgy tudja, hogy az ugyancsak a Markó utcában található Legfelsőbb Bíróság épületét is elhagyhatják a bírósági dolgozók. Az épületben található a Legfőbb Ügyészség is.

Az MTI ügyészségi forrásból úgy értesült, hogy az ügyészségen dolgozókat is hazaengedték és arra kérték munkatársaikat, hogy az autóikat vigyék el az utcából.

Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője szerdán este a budapesti Kossuth téren szólította fel az embereket, hogy csütörtökön vonuljanak a Markó utcába, ezzel segítsék annak a jogi csoportnak a munkáját, amely "a politikai foglyok kiszabadítása" érdekében jött létre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek