Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztrájkoltak a patikusok

A betegek megértéssel fogadták a korlátozott gyógyszerkiadást csütörtökön, a sürgős medicinához mindenki hozzájutott a patikusok tiltakozó demonstrációja idején, amely reggel 8-10 óráig tartott - derül ki az MTI megyei körképéből.


Dátum: 2006-09-28 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:40.196826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csütörtökön csaknem az összes magyarországi patika reggel nyolc óra helyett tíz órakor nyitott ki, ezzel tiltakozva a kormány patikaliberalizációs elképzelései ellen.

Somogy megye 74 gyógyszertárának túlnyomó többsége csatlakozott a gyógyszerliberalizáció elleni országos demonstrációhoz - közölte az MTI-vel Bozsik József, a megyei gyógyszerészkamara elnöke, hangsúlyozva, a betegeket mindenhol és minden esetben kiszolgálták.

Volt, ahol üdítővel, kávéval, aprósüteménnyel kínálták őket, persze csak az ajtón kívül, ahol a gyógyszereket is átvehették.

Mint mondta: nem sztrájkoltak, vagyis ez esetben nem arról volt szó, hogy beszüntették volna a munkát.

Tudomása szerint az ÁNTSZ több gyógyszertárat ellenőrzött, volt, ahol a helyi önkormányzattól "küldtek ki valakit". Ez utóbbit Bozsik József megítélése szerint jogtalanul tették.

A kamara megyei elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy "teljes pályás letámadás" indult ellenük, nem a betegek részéről.

Szép Hajnalka, a ÁNTSZ Békés megyei helyettes vezetője a távirati irodának elmondta, hogy munkatársai a délelőtt folyamán az összes gyógyszertárban tájékozódtak, s azt állapították meg, hogy a 86 patikából 28 nyitva tartott a kérdéses időpontban, vagyis "nyitva volt az ajtó", de a gyógyszertárak az ablakon keresztül adták ki a medicinákat a betegeknek.

Baranya megyében Csótó Mihály, a megyei gyógyszerész kamara a távirati irodát arról tájékoztatta, hogy a megye 83 patikájából mindössze egy nem csatlakozott a reggeli kétórás figyelemfelkeltő demonstrációhoz.

Az alelnök elmondta: az emberek felkészültek az akcióra, annak ideje alatt régebbi receptekkel alig keresték fel a gyógyszertárakat.

Azok közül, akik orvostól jöttek, és fájdalomcsillapítóért kopogtak be a patikusokhoz, sokan még biztatták is őket, hogy hosszabb idejű, komolyabb tüntetést kellene tartaniuk - mondta el.

Hajdú-Bihar megye 11 gyógyszertára közül 60 patika nyitva tartását és szolgáltatásait ellenőrizték csütörtök délelőtt az ÁNTSZ Hajdú-Bihar megyei intézetének munkatársai - közölte Kokovay Katalin megyei tiszti főgyógyszerész.

Az ellenőrzött patikák közül 11 úgy működött, mintha ügyeleti szolgálatot látott volna el, vagyis a betegeket nem engedték be, de mindenkit kiszolgáltak. További 28 gyógyszertár nyitva volt ugyan, de csak a sürgős esetekben szolgálták ki a betérőket.

Az ellenőrzött gyógyszertárak közül 15 rendes nyitva tartás szerint működött Hajdú-Bihar megyében.

Komárom-Esztergom megyében a tiltakozás ideje alatt érkező ÁNTSZ-ellenőrökkel a patikusok közösen rögzítették a jegyzőkönyvekben, hogy a gyógyszertárak az ellátási kötelezettségüknek eleget tettek, ugyanis a bejáratoknál lévő "készenléti ablakon" át valamennyi sürgős igénnyel jelentkező beteget kiszolgálták.

Tolna megyében minden patika részt vett a demonstrációban, bár módosított formában - mondta el Benczédi Gyula, a kamara megyei elnöke. Hangsúlyozta: nem a betegek ellen, hanem a betegek megnyeréséért demonstráltak, éppen ezért nyitott ajtókkal várták a vásárlókat, de a szélfogó előterekbe mintegy megállítóként asztalt helyeztek, rajtuk szóróanyaggal. Akinek sürgős gyógyszerre volt szüksége, azonnal kiszolgálták, aki jobban ráért, azzal elbeszélgettek - fűzte hozzá.

Fontosnak tartotta megjegyezni: tévedés sztrájkként emlegetni ezt az akciót, hiszen nem a dolgozók, hanem a munkáltatók kezdeményezték.

Szinte mindenhol arról tájékoztatták az MTI tudósítóit, hogy az ÁNTSZ a kétórás időtartam alatt ellenőrzéseket végzett, ám azok tapasztalatiról az Országos Tisztiorvosi Hivatal központilag ad majd tájékoztatást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek