Tétlenségre kárhoztatott rendőrök
Az elmúlt napok eseményeiről különösen a Televízió székházának ostromáról sokan, sokfélét mondtak, de a leghitelesebb tanúk, az akcióban résztvevő rendőrök, valamint a készenlétben lévő rendőrök véleményét csak kevesen ismerhették meg.
Dátum: 2006-09-28 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:42.925665, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrség internetes fórumán az érintettek szakemberként és hiteles tanúként meséltek a hétfőről keddre virradó éjszaka eseményeiről. "Este 23 óra körül kezdtük el nézni a kapitányságon a Hír TV-t, hallgattuk a rádióforgalmat és számomra negyed óra alatt világossá vált, hogy kevesen vannak a srácok a téren. Mindenki a képernyőre meredt és vártuk a riadót. Értetlenül álltunk, miért kellett azzal másfél órát várni." Tehát 23 órakor minden rendőr tudta, hogy mit kell tenni, de a riasztás csak hajnali egy óra körül történt és az erősítés is a vártnál jóval később érkezett meg.
A rendőrök véleménye szerint a Mosonyi utcában 200 rendőr várt bevetésre, ugyanennyi rendőr várt teljes felszerelésben a Nádor utcában, a Szabadság tér közelében. A Rebisz-ben 160 oszlatásban járatos rendőr várt a bevetésre. Vidékről, Baranya megyéből felhozott tapasztalatlan és nem kellően felszerelt rendőrökkel védették a székházat. "Az ott lévő kollegák, akik a Nádor utcában vártak négyszer kértek engedélyt a bajtársaik megsegítésére, akik a rádión könyörögtek, hogy segítsetek már, mert megdöglünk. Erre a parancsnokok nemet mondtak. A baranyaiakat, akik az épületet védték - akárhogy is szépítjük - magukra hagyták. Aztán a többedik roham után hallják az utasítást, amint a felső vezető valahonnan, biztonságos búvóhelyről megtiltja, hogy gumibotot használjanak, határozottan megtiltották, hogy üssenek."
A TV székházat az In-Kal Security biztosította, aki a Fradi - Újpest meccseken biztosítja a rendet. A gyakorlat szerint ott sincs több randalírozó.
Kérdéseink a következők: Mi volt az oka annak, hogy a budapesti, oszlatásban járatos rendőröket nem vetették be?
Ha a közrendőr számára világos volt, hogy mit kell tenni, akkor ez mért nem volt világos a vezetők számára, vagy nem avatkozhattak be felsőbb utasításra?
Ki bénította le a rendőri vezetést?
Kitől, milyen csatornán érkezett a be nem avatkozás parancsa, amelynek eredményeként beáldoztak sok száz rendőrt?
Létezhet-e ekkora mozgósítás, rendőri akció a magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és a főpolgármester, Demszky Gábor tudta nélkül, aki a Fővárosi Védelmi Bizottság elnöke?
A rendőri vezetés megbukott a rendőri állomány előtt.
Alapos a gyanú, hogy a Televízió székházának ostromát a hatalom politikai célokra kívánta felhasználni - gátolta a hatékony és adekvát rendőri beavatkozást - ezért politikai, morális és büntetőjogi felelősség terheli a Magyar Köztársaság miniszterelnökét, a főpolgármestert és a rendőri vezetést.
2006. szeptember 28.
dr. Pesti Imre
országgyűlési képviselő
fidesz.hu