Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nehéz év vár a megyei önkormányzatokra

Nehéz év vár a megyei önkormányzatokra akár a baloldal, akár a jobboldal kerül többségbe a közgyűlésekben - közölte Bányai Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön Kecskeméten, a megyei önkormányzat épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-09-28 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:43.862867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mivel a megyéket a jelenlegi kormánykoalíció meg akarja szüntetni, vagy működésüket lehetetlenné akarja tenni a pénzügyi megvonások révén, nem lesz könnyű a következő év, akár a jobboldal, akár a baloldal lesz a megye vezető ereje - mondta Bányai Gábor, aki a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Nemzeti Fórum közös jelöltje Bács-Kiskun megyében a tízezer fő alatti települések listáján és akit jobboldali többség esetén a megyei közgyűlés elnökének tisztére jelölnek.

"Bárki is lesz a megyei közgyűlés elnöke, nem lesz könnyű az élete, mert a forráselvonások mértéke a konvergenciaprogram, illetve e központi költségvetés miatt, jelentősen nőni fog" - fűzte hozzá a politikus, aki az országgyűlési választáson Bács-Kiskun 10. számú választókerületében egyéni mandátumot nyert.

A Jánoshalmáról a Parlamentbe került mérnök szerint nagyon fontos lesz, hogy a megyei önkormányzat által működtetett egészségügyi-, szociális- és a kulturális intézmények működőképessége megmaradjon, az ott dolgozók munkahelye ne kerüljön veszélybe. "Ez lesz a legnehezebb kérdés a következő egy esztendőben" - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek