Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vidéken is tovább tüntetnek

A vidéki városokban tovább tartanak azok a tiltakozó megmozdulások, amelyek Gyurcsány Ferenc kormányfő balatonőszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően kezdődtek.


Dátum: 2006-09-29 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:50.037461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kaposvár főterén csütörtökön este is folytatódott a demonstráció; mintegy százan tüntettek, a miniszterelnök lemondását és a kormány távozását követelve.

A beszédek közben irodalmi idézetek és dalok hangoztak el; ezúttal sem hiányzott a szatirikus politikai humor, s az elhangzottakkal egyetértő, a miniszterelnök lemondását követelő skandálás.

Egy felszólaló, aki a fővárosi tüntetésen is részt vett, beszámolt az ottani eseményekről, és arról, hogy nincs egyetértés a demonstrálók között, egymásnak ellentmondó célokat fogalmaznak meg. Teljes a zűrzavar! - jellemezte a helyzetet.

Csernák Árpád, a demonstráció vezérszónoka, koordinátora ezzel kapcsolatosan azt mondta: a kaposváriak tartsák magukat eredeti céljukhoz, azaz ők azért vannak minden este a téren, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondását követeljék.

Ismét mintegy kétszázan demonstráltak Szekszárdon

A szekszárdiak csütörtökön immár tizenegyedik napja tüntettek a budapesti Kossuth tériek mellett, a kormány lemondásáért; az előző estéhez képest most jóval kevesebben, csak mintegy kétszázan gyűltek össze a Garay téren.

A szervezők friss hírekkel ismertették meg a jelenlévőket, többek között az ORTT-nek a Hír TV ellen kezdeményezett vizsgálatáról. A kilátásba helyezett "betiltást" hangos pfujolás fogadta.

Újra felhívták a tüntetők figyelmét a város polgármesterének, az MSZP-SZDSZ polgármesterjelöltjének péntek délutáni "pörkölt-partijára", és a szórólap alapján mindenkit arra biztattak, jöjjön el a kampányzáróra.

Halmosi József borász élesen bírálta a szabad demokraták Európai várost építünk szlogenjét, példákkal illusztrálva a város eladósodását, a vagyonfelélést, és az elszegényedett emberek hajléktalanná válását állítva szembe a városvezető koalíció választási kampányával.

Fáradtak a miskolci tüntetők

Miskolcon is az elmúlt hét eleje óta tart a tüntetés: nap mint nap elzarándokolnak a miskolci Szent István-szoborhoz, és a kormány, illetve Gyurcsány Ferenc lemondását követelik; csütörtökön talán félszázan ha lehettek, majd annyian, mint a rendet biztosító rendőrök és határőrök.

Nincs mi motiváljon tovább bennünket, itt vagyunk, mert itt voltunk eddig is, és itt leszünk ezután is, de olyan sok értelme már nincs - mondta egy huszonéves fiú az MTI tudósítójának csütörtök este Miskolc belvárosában.

Mások úgy fogalmaztak: "itt a vége, fuss el véle, miért vagyunk még mindig itt, igaza van a Gyurcsánynak, megunjuk és haza megyünk".

Az alig félszáz demonstráló, mint korábban is, beszédeket hallgatott meg a Szent István-szobornál, zászlókat - köztük Árpás-sávosokat - lobogtatva, Gyurcsábny Ferenc és kormányának lemondását követelte.

Sokan mondták: pénteken újból találkoznak.

Sörrel és virslivel demonstráltak Szegeden

Mintegy ötszáz ember követelte a miniszterelnök lemondását és a kormány távozását Szeged belvárosában csütörtökön este; a szervezők a múzeum épülete mellett sörcsapot állítottak fel, és virslit főztek.

Péter Árpád, a szegedi tiltakozások vezéralakja elmondta: a több hordó sört és a virslit a demonstrációsorozat egyik rendszeres résztvevője ajánlotta fel. A múzeum épülete mellett sörpadokat állítottak fel, ahol az emberek leülhettek, falatozhattak miközben a szónokokat hallgatták.

A múzeum előtt több videoklippet is levetítettek, amelyek Gyurcsány Ferenc és más kormánypárti politikusok a kampányok során elhangzott ígéreteit, illetve későbbi kijelentéseit vetette össze.

Egy katolikus lelkész Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök üzenetét olvasta fel, aki a miniszterelnök lemondását követelte. Elhangzott több vers, az összegyűltek közösen énekelték el a székely himnuszt.

A nemzetiszínű lobogókat és néhány Árpád-sávos zászlót lengető tömeg transzparensein "Piros lapot a kormánynak", "Mondd Ferikém, te mennyi tandíjat fizettél a diplomádért?", "Igaz magyaroknak nem kell hazug kormány!", "Ébredj magyar! Megbízható városvezetést!" feliratok voltak olvashatók. Az egyik táblán szocialista és liberális politikusok arcképei, néhány rágcsáló ábrája és "Gerincesek?" felirat szerepelt.

A szervezők bejelentették, hogy pénteken este is folytatódik a múlt hétfő óta tartó tiltakozássorozat. A demonstrálók a városháza előtt találkoznak, és gyertyákat gyújtva csendesen sétálnak a múzeum elé.

Péter Árpád az MTI-vel közölte, a rendőrség kérését tiszteletben tartva a hét végén nem szervez tüntetést, de a jövő hét elejétől, ha demonstrációsorozat nem éri el célját, a kormány távozását, folytatódik a tiltakozás.

Több mint négyszázan demonstráltak Szombathelyen

A korábbi esték kialakult forgatókönyve szerint a résztvevők ezúttal is énekekkel, dalokkal fejezték ki nemtetszésüket a hatalmon lévők politikája iránt. Voltak azonban a hozzászólók között olyanok is, akik nagyobb radikalizmusra kívánták ösztönözni a jelenlévőket, Ady Endrét idézve azt ajánlották "Merjünk radikálisan lélegezni".

"Második hete gyűlünk össze esténként itt a szombathelyi Szentháromság szobor tövében, és változatlanul nem sikerül eldöntenünk: politizálni akarunk, vagy görögtüzes kultúrműsorral akarjuk elszórakoztatni polgártársainkat, a Ki mit tud?-os járási elődöntők modorában" - fogalmazott a téren elmondott beszédében Molnár Miklós, József Attila díjas költő.

Hozzátette:" a Gyurcsánymonnyonle" mondanivalójú szónoklat azért is "mellévág az üllőnek", mert "a balatonőszödi kormányüdülőben nem egy, hanem százkilencven darab Gyurcsány volt jelen", szavai szerint tehát ha "egyetlen Gyurcsányt lepöckölünk a politikai tekepályáról, azzal nem sokat nyerünk".

A szónok szerint a demonstrálóknak egy országos politikai mozgalomhoz kapcsolódva kellene megfogalmazniuk a céljaikat, maguk közül kijelölve azokat, akik kapcsolatot tartanak a fővárosban és az ország többi részében demonstráló küzdőtársakkal.

"Görögtüzes gittegylet akarunk-e lenni, vagy egygondolatú, egyihletű, egyet akaró értelmes magyarok gyülekezete? - vetette fel.

"Annak van-e most az ideje, hogy elbömböljük egymásnak Wass Albert összegyűjtött verseit, vagy annak, hogy átalakuljunk a közvetlen demokrácia vitafórumává? - tette fel a kérdést, amely azonban megválaszolatlan maradt.

A következő hozzászólók egyike elszavalta Arany János, a Walesi bárdok című versét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek