Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Duna Televízió közönségdíjat nyert Velencében

Az Eutelsat műholdszolgáltató által létrehozott Hotbird-díj közönségszavazását megnyerte, egyik kategóriájának bejutott a döntőbe, de végül a második helyre szorult az elismerésért folytatott küzdelemben a Duna Televízió Velencében; a díjat csütörtökön egy újságírókból álló zsűri szavazatai alapján ítélték oda, és adták át.


Dátum: 2006-09-29 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:51.223913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Duna Televízió mellett az orosz RTVI-t jelölte a nemzetközi szakmai bírálóbizottság a legjobb nemzeti csatornának járó díjra. Az elismerésre ebben a szekcióban korábban kilenc televízióadó kapott jelölést.

A versenyben indított mintegy száz csatorna közül választhatta ki internetes szavazással a publikum, kit érdemesít a közönségdíjra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek