"Közrendőrök" védték Baranya megyéből az MTV székházát
"Közrendőrök" teljesítettek szolgálatot Baranya megyéből a múlt héten a Magyar Televízió (MTV) budapesti székházánál - közölte a megyei rendőrfőkapitány pénteken az MTI-vel, cáfolva azokat a híradásokat, amelyek szerint baranyai "irodisták" védték a televízió székházát.
Dátum: 2006-09-29 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:57.128471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hivatalosan értesítünk mindenkit, hogy az MTV székháznál szolgálatot teljesítő 94 baranyai rendőr "közrendőr" volt, közbiztonsági, közlekedési járőrök, körzeti megbízottak - írta Sárközi Ferenc rendőr dandártábornok az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint hozzátette, ez az állománycsoport a kétéves rendőr-szakközépiskolai képzésben az egyéb ismereteken felül csapatszolgálati, többek között tömegoszlatással kapcsolatos ismeretek elméleti és gyakorlati képzésében is részesült. Ez a csapatszolgálati század minden évben a REBISZ-nél - korábban a Készenléti Rendőrségnél - éves gyakorlati képzéseken vett részt.
"Mindezek alapján indokolatlan, felesleges és kártékony volt az ellenőrizetlen, felelőtlen nyilatkozatra hivatkozással történt megjelentetése a hírnek. A közterületek rendjéért felelős, a rendőri ellátottsági szintet biztosítani hivatott egyenruhás rendőri állomány - akik tisztességgel helyt álltak, szakszerűen, életük kockáztatásával, esküjükhöz híven teljesítették feladatukat - sértegetése, ilyen irányú megbántása feltehetően nem állt az újságírók szándékában, a végeredmény mégis szomorú" - fogalmazott.
Sárközi Ferenc közölte: szeptember 18-án az MTV-székháznál a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőrök közül egyetlen, úgymond "irodista" sem volt jelen, és mindenki a rendszeresített felszereléssel, eszközökkel látta el a szolgálatot.
A főkapitányság sajtóreferense, Kékesné Gyimóthy Marianna korábbi tájékoztatása szerint múlt hétfőn mintegy harminc baranyai rendőr sérült meg a budapesti demonstrációk biztosítása során, köztük az a férfi, akin koponyaműtétet hajtottak végre.
MTI - fidesz.hu