Az unitárius egyház választási részvételre buzdít
Az unitárius egyház arra kéri híveit, hogy menjenek el szavazni a vasárnapi önkormányzati választáson, amelynek álláspontja szerint nem lehet más célja, mint a nyugalom, a békés építkezés és az együttműködés.
Dátum: 2006-09-29 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:40:59.275570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Kezdjünk egy új korszakot városunkban is, községünkben is, a közreműködés, az adott szó, az ígéret betartásának korszakát. Válasszunk új utakat, melyek előre visznek, egy szebb, egy boldogabb jövendő felé!" - fogalmazott az MTI-hez pénteken eljuttatott, Rázmány Csaba püspök által jegyzett felhívásban az egyház.
A közlemény szerint a szavazók dönthetnek arról, kit vagy kiket bíznak meg érdekük képviseletével a következő négy évre, kit hatalmaznak fel arra, hogy tegyen meg mindent szűkebb lakókörnyezetükért, a nyugalomért, egy örömtelibb életért, a nagyobb boldogságért.
"Demokratikus hagyományainknak engedelmeskedve, Istenbe vetett hitünkből erőt merítve, méltósággal, az igazság és a szeretet erejével maradjunk egységesek a morális értékek megtartásában, miközben hűségesen tartsunk ki céljaink elérése érdekében" - szólította fel híveit fel az unitárius egyház, hozzátéve: a vasárnapi választásnak nem lehet más célja, mint a nyugalom, a békés építkezés, az együttműködés.
Rázmány Csaba püspök arra kért mindenkit, hogy éljen alkotmányos jogával, menjen el szavazni és döntsön lelkiismerete szerint, szem előtt tartva a keresztényi értékeket, megfogalmazása szerint ugyanis minden pártsikernél és versengésnél fontosabb az erkölcsi értékrend győzelme.
MTI - fidesz.hu