A munkaügyi bíróság elutasította az egészségügyi miniszter beadványát
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság elutasította az egészségügyi miniszter beadványát, amelyet a gyógyszerész kamara ellen nyújtott be - közölte a Magyar Gyógyszerész Kamara pénteken az MTI-t.
Dátum: 2006-09-29 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:00.878935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az Egészségügyi Miniszter beadvánnyal fordult a Magyar Gyógyszer Kamara ellen sztrájk jogellenességének megállapítása végett. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a kérelmet - mint érdemi elbírálásra alkalmatlant - elutasította" - olvasható a kamara közleményében.
Molnár Lajos tárcavezető szerdán fordult a bírósághoz, mert a kamara csütörtökre szóló "sztrájkfelhívását" jogellenesnek tartotta.
A gyógyszerész kamara szerdán jelentette be, hogy csütörtökön a patikusok kétórás tiltakozó demonstrációt tartanak, így tiltakozva a kormány patikaliberalizációs elképzelései ellen.
Hávelné Szatmári Katalin elnök a hírre reagálva azt mondta, hogy a Magyar Gyógyszerész Kamara nem hirdetett sztrájkot, tehát azt nem tudja visszavonni. "Arról van szó, hogy háromezer gyógyszerész elhatározta, hogy amennyiben nem ül le velük a miniszter tárgyalni, akkor demonstrálni fog. Ez egy közfelkiáltással hozott döntés" - fogalmazott akkor köztestületi elnök.
MTI - fidesz.hu