Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hova menekülnek a szocialisták?

A szocialisták kizárólag Budapestre koncentrálnak, lemondva ezzel 6,5 millió ember szavazatáról - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. A Fidesz kommunikációs vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: a szocialistáknak el kell fogadniuk, hogy ez a választás az egész országról szól.


Dátum: 2006-09-29 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:01.449903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A szocialisták lemondtak az országról (Szijjártó Péter)

Ma ismét elkezdődött a vita a vasárnapi választások értelmezéséről - kezdte péntek délutáni sajtótájékoztatóját Szijjártó Péter, rámutatva: október 1-én az emberek véleményt mondhatnak országszerte, hogy a felelős politizálást vagy a hazugságot választják. Véleményt mondhatnak arról - folytatta -, hogy elfogadják-e, hogy Magyarország miniszterelnöke két évig folyamatosan hazudik, kormánya pedig négy évig nem tesz semmit, kizárólag a politikai hatalom megtartására törekszik. Dönthetnek arról is, hogy Magyarország továbbra is a megszorítások útján, vagy egy új válságkezelési program felé indul el.

A szocialisták mindezen kérdések elől menekülnek - hívta fel a figyelmet a Fidesz kommunikációs vezetője, hozzátéve: félnek az emberek véleményétől, mert tudják, hogy antidemokratikus diktátumokkal irányítják az országot; nem azt teszik, amit ígértek; és tudják azt is, hogy nincs felhatalmazásuk mindarra, amit tesznek.

Hiller István a mai napon előremenekült, mikor bejelentette, hogy a szocialisták Budapestre szűkítik le az önkormányzati választások kérdését, ezáltal lemondva az országról, több mint 6,5 millió ember véleményéről - hangsúlyozta. Szijjártó leszögezte azt is, hogy a szocialistáknak el kell fogadniuk, hogy ez a választás az egész országról szól; Magyarország múltjáról és jövőjéről egyaránt. Mint közölte, az emberek elmondhatják véleményüket a megszorító csomagról és a hazugságokról és kijelölhetik az utat, merre menjen tovább az ország: a felelősség vagy a hazugság irányába.

Hiller István mai előremenekülése kínos, átlátszó és szánalmas volt. Szánalmas, mert nagyon átlátszó - jegyezte meg. Hozzátette: a szocialisták pontosan azokat a helyeket akarják véleményen kívül hagyni, ahol az emberek pártokra és pártlistára adhatják lesz szavazataikat. Nem véletlenül szeretnének megfeledkezni a megyei listákról - fűzte végül hozzá.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 356, 'source_type': 'media', 'source_id': 505, 'target_type': 'article', 'target_id': 56497, 'relation_type': 'describes'}