Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hága szerint Belgrád nem akarja elfogni Mladicot

Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyésze szerint Belgrádból hiányzik a politikai akarat, hogy felkutassa és elfogja Ratko Mladic tábornokot, aki ellen nemzetközi körözés van érvényben az 1995-ös srebrenicai vérengzés miatt.


Dátum: 2006-09-29 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:03.551116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyésznő pénteken újságírók előtt nyilatkozott Helsinkiben, mielőtt nem hivatalos jelentést tett Szerbiáról Olli Rehnnek, az Európai Unió bővítési biztosának.

Carla Del Ponte elmondta: jövő hétfőn Belgrádba utazik, hogy találkozzon a szerb vezetőkkel, és emlékeztesse őket arra az "akciótervre", amelyet Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök mutatott be júliusban Brüsszelben Mladic elfogására. Egyúttal felszólította az EU-t, hogy mindaddig ne folytassa Szerbiával a májusban felfüggesztett tárgyalásokat a társulási és stabilizációs megállapodásról, az EU-csatlakozás első lépcsőjéről, amíg Belgrád nem működik együtt teljes erővel a hágai törvényszékkel.

Az ügyésznő ugyancsak kétségeit hangoztatta afelől, hogy rajta és négyfős stábján kívül akad-e valaki, aki egyáltalán keresi a srebrenicai vérengzés másik körözött felelősét, Radovan Karadzicot, a boszniai szerbek egykori politikai vezetőjét. Rámutatott, hogy a NATO az év végéig távozik Boszniából, és az Európai Unió ott állomásozó békefenntartó erejének (EUFOR) nincs mandátuma Karadzic elfogására

A 11 évvel ezelőtt elkövetett tömeggyilkosság ügyében, amelyet a törvényszék "népirtásnak" minősített, eddig hat személyt ítéltek el Hágában, köztük kettőt népirtásban való bűnrészesség címén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek