Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öt főpolgármester-jelölt és 8.552 polgármesterjelölt indul

Öt főpolgármester-jelölt és 8.552 polgármesterjelölt, továbbá 88.700 jelölt indul a vasárnapi önkormányzati választáson - közölte az Országos Választási Iroda (OVI) a választás fontosabb számadatait ismertetve pénteken újságírók előtt.


Dátum: 2006-09-29 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:05.315172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondták: majd minden második településen, összesen 1.437 helyen tartanak az önkormányzati választással egy időben kisebbségi választást. A kisebbségi választói névjegyzékben szereplők száma közel 200 ezer, közülük 16.190-en indulnak jelöltként, őket 233 jelölő szervezet indította.

Az egyfordulós önkormányzati szavazás titkos, a választók több szavazólapot kapnak a településtípus függvényében.

A szavazatszámláló bizottságok feladatait legalább öten kell hogy elvégezzék. A szavazatszámláló bizottságokba összesen 25.431 személyt delegáltak a jelölő szervezetek. A legtöbb delegáltat a Fidesz és szövetségesei (7.333) küldték, az MSZP 6.811-et, az SZDSZ 1.256-ot, míg az MDF 955-öt állított. A függetlenek és egyéb szervezetek több mint kilencezer személyt delegáltak.

Vasárnap reggel 6 órától este 7 óráig 8.552 polgármesterjelölt 3.174 polgármesteri helyért száll versenybe. A 901 megyei, illetve fővárosi közgyűlési mandátumért 5.138-an indultak 356 listán.

Vasárnap éjjel vagy hétfőn hajnalban várható a választás előzetes eredménye 99 százalék körüli feldolgozottság mellett, míg a jogi eredmény hétfőn délután 4 óráig. A jogorvoslati határidő 3 nap.

A szavazókörökben a rend fenntartásáért és a szavazás törvényes lebonyolításáért a szavazatszámláló bizottság elnöke a felelős. E testület elnökének ugyanakkor rendkívüli helyzet esetén van lehetősége arra, hogy külső segítséget kérjen.

A szavazókörökben nem tartózkodhat rendőr, de ha a testület elnöke úgy ítéli meg, az utcán szolgálatot teljesítő járőrt behívhatja és kivezettetheti például az ittas, garázdálkodó személyeket. Ahogy korábban, most is a szavazást megelőzően elvégzik valamennyi szavazókör tűzszerészeti ellenőrzését.

Vasárnap a 7, 9, 11, 13, 15, 17.30 és 19 órai részvételi adatokról adnak tájékoztatást. Közölték: az OVI informatikailag felkészült a választás lebonyolítására.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek