Feltehetőleg lezuhant Brazíliában egy utasszállító repülőgép
Eltűnt a radarok képernyőjéről Brazíliában egy belföldön közlekedő utasszállító repülőgép, és feltehetőleg lezuhant - közölte a brazil légi közlekedési hatóság, illetve a gépet üzemeltető társaság.
Dátum: 2006-09-30 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:11.280025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gol brazil légitársaságnak az ország esőerdők borította belső vidékén fekvő Manausból a fővárosba, Brazíliavárosba közlekedő 1907-es számú járatával, amelyen 155-en utaztak (149 utas és a hatfős személyzet), helyi idő szerint péntek délután szakadt meg a kapcsolat, amikor a gép az északi Pará szövetségi állam fölött repült. A légierő szóvivőjének közlése szerint a Boeing 737-es az állam délnyugati részén, Manaustól bő félezer kilométerre összeütközött egy kétmotoros magángéppel, amelynek a szárnya megrongálódott, de sikeres kényszerleszállást hajtott végre egy szántóföldön Serra do Cachimbo település körzetében. Ezt a beszámolót más forrás nem erősítette.
Mato Grosso szövetségi állam egyik kisvárosának, Peixoto de Azevedónak a polgármestere közölte, hogy a Boeing egy gazdaság területén lezuhant, de ezt a közlést sem erősítette meg egyelőre más forrás. A légierő öt gépe keresi az ütközés után eltűnt utasszállítót a sűrű erdővel borított vidéken.
MTI - fidesz.hu