Moszkva felfüggesztette grúziai csapatkivonását
Oroszország felfüggesztette katonáinak kivonását két grúziai orosz támaszpontról, amíg a biztonsági helyzet nem normalizálódik újra - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.
Dátum: 2006-09-30 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:13.821810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Moszkvai vezetés előzőleg pénteken már két repülőgéppel menekített ki orosz állampolgárokat a grúz fővárosból, Tbilisziből, s felkészítette Grúzia elhagyására ottani diplomatáinak többségét is, miután a grúz vezetés kémkedés és provokatív akciók szervezése címén vádat emelt négy orosz katonatiszt ellen, s rendőri erőkkel zárta körbe az orosz hadsereg tbiliszi parancsnokságát.
"A kivonást felfüggesztettük" - mondta Moszkvában az orosz védelmi tárca szóvivője, arra a folyamatra utalva, amelynek során - egy kétoldalú megállapodás alapján - az orosz erők 2008 végéig több szakaszban kiürítik két utolsónak megmaradt grúziai támaszpontjukat Batumiban, illetve Ahalkalakiban. A szóvivő azzal indokolta a lépést, hogy a grúz területen át zajló kivonás közben a jelenlegi helyzetben nem lehet teljességgel garantálni az orosz katonák biztonságát.
Korábban az Interfax orosz hírügynökség Alekszandr Baranov tábornokra, az észak-kaukázusi katonai körzet parancsnokára hivatkozva a Doni Rosztovból azt jelentette, hogy az idei évre vonatkozó kivonulási terv végrehajtását felfüggesztették. Közben Tbilisziben orosz tisztségviselők szombaton arról számoltak be, hogy folytatják az ottani orosz nagykövetség diplomatáinak és családjaiknak a kimenekítését, s csak néhány emberüket hagyják hátra. "Gyakorlatilag a nagykövetség teljes személyzetét elszállítják ma, s csak néhányan maradnak hátra" - mondta el Mihail Szvirin, a nagykövetség szóvivője, hozzátéve, hogy külön repülőgépet küldenek értük Moszkvából.
MTI - fidesz.hu