Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öngyilkos merénylet Afganisztánban

Öngyilkos robbantásos merényletben meghalt 12 ember - köztük egy gyerek és két nő -, további 40-50 pedig megsebesült szombaton Kabulban az afgán belügyminisztérium épületénél - közölték a hatóságok.


Dátum: 2006-09-30 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:14.749103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy rendőrparancsnok szerint az áldozatok többsége rendőr, illetve a belügyminisztérium alkalmazottjai, akik éppen munkába érkeztek a terrorcselekmény elkövetésekor. Egy nyolcéves fiú is meghalt a robbanásban, valamint két nő - közölte az egészségügyi minisztérium egyik tisztségviselője. A belügyminisztérium szóvivője szerint a 12 halálos áldozat közül 10 polgári személy, kettő rendőr. A detonáció helyi idő szerint reggel fél nyolc (közép-európai idő szerint hajnali öt óra) körül történt közvetlenül a minisztérium főkapuja előtt. A minisztérium szóvivője azt mondta: a merénylőt rendőrök megállították az intézmény kapujában, ekkor robbantotta fel a nála lévő szerkezetet. Mohammed Hanif, az afganisztáni tálib lázadók egyik szóvivője telefonon közölte, hogy ők követték el a támadást, de - mint állította - az nem öngyilkos merénylet volt, hanem a pokolgépet távirányítással hozták működésbe.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek