Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael vasárnapra befejezi a kivonulást?

Izrael vasárnapra befejezi katonáinak Dél-Libanonból való kivonását - tájékoztatta Fuád Szinjóra libanoni kormányfőt Alain Pellegrini francia tábornok, a libanoni ENSZ-erők (UNIFIL) főparancsnoka egy meg nem nevezett libanoni kormányszóvivő szerint. Alexander Ivanko, a UNIFIL szóvivője azonban nem erősítette meg a tájékoztatás tényét.


Dátum: 2006-09-30 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:15.075499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az izraeli televízió kettes csatornája pénteken közölte, hogy a hadsereg még a jóm-kipúr zsidó ünnep előtt, vasárnap délutánig befejezi a csapatkivonást, annak ellenére, hogy az izraeli vezetés számára kétséges, vajon teljesen hatástalanították-e a Hezbollah lázadószervezet fegyverarzenálját. Az izraeli kormány a hadsereg vezérkari főnökének javaslatára döntött a csapatkivonás vasárnapig történő befejezése mellett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek