Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két szék közt földön a kormány

A parlamenti bizottságokban általános vitára alkalmasnak találták a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Varga Mihály fideszes politikus kijelentette, hogy a javaslatban a gazdaságfejlesztési programok leállítása tükröződik. Megállt az infláció csökkenése és elképesztő mértékű államháztartási hiány várható az év végére, amiért kizárólag a mostani kormány a felelős.


Dátum: 2002-11-18 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:48.314695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elképesztő mértékű államháztartási hiány várható az év végére, amiért kizárólag a mostani kormány a felelős. Varga Mihály méltatlannak nevezte, hogy a javaslat tárgyalásában a kormánytöbbség eltért a korábbi hagyományoktól, és a bizottságok külön-külön nem ismertethették álláspontjukat. Kifogásolta azt is, hogy kevés idő állt a képviselők rendelkezésére a javaslat tanulmányozására.

Az Állami Számvevőszéknek az elterjesztésről szóló véleményéből kiemelte, hogy az ÁSZ szerint a javaslat átláthatatlan, hiányoznak belőle az előző évek adataival való összehasonlítások, és értelmetlen összevonásokat tartalmaz.

Varga Mihály rámutatott: a kormányt "ködös optimizmus" jellemzi, "légből kapott" makroszámokra épít, világgazdasági konjunktúrában reménykedik. Kifogásolta, hogy a kormánynak nincs alternatív elképzelése arra az esetre, ha a világgazdaságban elhúzódó válság következne be. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy mindenképpen pótköltségvetésre lesz majd szükség. A tervezett privatizációs intézkedésekkel kapcsolatosan úgy fogalmazott, hogy a kormány vagyonkezelés helyett vagyonfelélésbe kezd.

Az önkormányzatok esetében a képviselő mintegy 20 százalékos fedezethiányra számít, ami miatt szerinte az önkormányzatok vagyonfelélésre, vagy hitelfelvételre kényszerülnek majd. A kormány két szék között a földre ül, amikor kísérletet tesz a jóléti intézkedések reálértékének megőrzésére és ezzel egy időben az államháztartási hiány csökkentésére.

A beruházások és a támogatások drasztikus méretű visszafogása nem segíti Magyarország európai felzárkózását, mondta a politikus A kormánynak javasolta: fordítson több pénzt az önkormányzatok, a vállalkozások támogatására és a beruházások ösztönzésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek