Magyar kutató bukkant rá az óriásbolygóra
Az elmúlt napokban, hetekben számos cikk jelent meg a világsajtóban az eddig felfedezett legnagyobb exobolygóról, vagyis Naprendszeren kívüli bolygóról, amelyik a Jupiternél is nagyobb. Az égitestet egy fiatal magyar csillagász fedte fel magyar távcsőrendszer és magyar számítógépes program segítségével.
Dátum: 2006-09-30 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64605
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:16.410542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt napokban, hetekben tele volt a világsajtó az eddig felfedezett legnagyobb exobolygóval, vagyis Naprendszeren kívüli bolygóval, amelyik a Jupiternél is nagyobb, de az anyaga annyira ritka, hogy vízre téve úgy lebegne, mint egy parafadugó. Így jellemezte a tulajdonságait a felfedező.
A bolygót észlelő távcsőrendszer Hawai szigetén működik, magyar gyártmány, miként az a számítógépes program is, amelyik a hatalmas adathalmazban megtalálta ezt a bolygót.
A felfedező pedig az amerikai Harvard Smithonian Asztrofizikai Intézet kutatója: Bakos Gáspár.
MNO - fidesz.hu