A kisebbségi magyar sors metaforája
"Irodalmi tevékenységét következetesen felmérve bizton állítom, ő századunk egyik legnagyobb írója, a kisebbségi magyar sors metaforája: művei többek irodalmi alkotásoknál, a korszak kritikái" - mondta Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke Sütő Andrásra emlékezve.
Dátum: 2006-10-01 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:19.587329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta, hogy pályája indulását sokan a szemére vetették, élete során számos vita tárgya volt, valóban a kommunista rezsim kegyeltje volt-e? Annak ellenére, hogy nem hagyta el hazáját, azt is megkérdőjelezték, jelképe volt-e az erdélyi magyar irodalomnak. Kalász Márton hangsúlyozta, ő személyesen nagyra becsüli, hogy Sütő minden meghurcoltatása ellenére végig Romániában maradt és vállalta, hogy nem hagyja magára az erdélyi magyarokat, vagyis azokat, akik nevében megszólalt és akiknek a védelmére kelt.
"Emlékszem, játszották egy darabját a Nemzeti Színházban, de a helyén csak egy virágcsokor volt, hisz nem engedték át a határon" - elevenítette fel Kalász Márton. Felidézte, hogy 1990 márciusában a Marosvásárhelyen provokált nemzetiségi összetűzésekben a magyarokra támadó feltüzelt románok félig agyonverték, fél szemére megvakult. "Méltatlan sors egy írónak" - mondta az elnök. Kalász Márton szerint Sütő András életműve nyilvánvalóvá teszi kivételes nagyságát és tisztességét, azt az emberi erkölcsöt, ami ehhez a pályához nélkülözhetetlen. Súlyos betegsége rányomta a bélyegét utolsó éveire, de ő mégsem panaszkodott. Hatalmas lelkiereje tartotta életben. "Bár mindvégig derűsen úgy tett, mintha semmi baja sem lenne, mégis rettegve vártuk, mikor következik be a legrosszabb" - tette hozzá Kalász Márton.
MTI - fidesz.hu