Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Befejeződött az izraeli hadsereg kivonulása Libanonból

Befejeződött az izraeli hadsereg kivonása Libanonból vasárnap hajnalban, a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyvereseivel vívott háborút lezáró ENSZ-határozatnak megfelelően - közölték izraeli források.


Dátum: 2006-10-01 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:19.892924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az utolsó katona közép-európai idő szerint hajnali fél három után hagyta el Libanont - közölték nevük elhallgatását kérő védelmi illetékesek. Az utolsó harckocsik és katonák Zaritnál lépték át a határt. "Most a libanoni kormány kezében van a felelősség Libanonért, és természetesen az ENSZ-ében, így a Hezbollah minden tettéért Libanon a felelős" - szögezte le Cvika Golán őrnagy, az izraeli hadsereg szóvivője. Dan Haluc altábornagy, vezérkari főnök mindamellett vasárnap a katonai rádióban nyilatkozva hangsúlyozta, hogy ha a Hezbollah visszatér Dél-Libanonba, és megpróbálja újjáépíteni infrastruktúráját a határtérségben, "azzal szemben fel fogunk lépni". Megjegyezte, hogy a megosztott Gadzsar határfalu libanoni oldalán még maradt néhány izraeli katona, de reményét fejezte ki, hogy pár napon belül ők is kivonulhatnak onnan.

A 34 napos háborúban, amelyet azután tört ki, hogy a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveresei július 12-én megöltek három izraeli katonát, és kettőt elhurcoltak, mintegy 1200 libanoni - többségében polgári személy - és 157 izraeli halt meg. A vezérkari főnök arról is beszélt a rádióban, hogy az izraeli hadsereg fontolgatja egy nagyobb szabású szárazföldi offenzíva indítását a Gázai övezetben, megakadályozandó, hogy a palesztinok folytassák házi készítésű Kasszám rakétáik kilövését izraeli területre. Izrael június végén indított átfogó offenzívát az övezetben, miután palesztin fegyveresek a határon átlépve megöltek két izraeli katonát, egyet pedig elhurcoltak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek