Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Példaértékű volt Sütő András közéleti és politikai szerepvállalása

Sütő András irodalmi munkássága révén jelentős alkotásokkal gazdagította a magyar irodalmat, 1990 utáni közéleti és politikai szerepvállalása pedig példaértékű volt a magyar közösség, a nemzet sorsának alakítása szempontjából - mondta az MTI-nek vasárnap Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.


Dátum: 2006-10-01 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:20.492713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sütő íróként is rendkívül jelentőset alkotott, erről tanúskodnak prózai művei, esszéi és drámái is - mondta Markó Béla. A szombaton este elhunyt író olyan vezető értelmiségi volt, aki példamutató módon vállalta a közéleti szerepet, sőt, 1990-ben személyes áldozatot is hozott az erdélyi magyarság jogaiért vívott küzdelemben - emlékeztetett az RMDSZ elnöke. Sütő András munkásságával, személyes áldozatvállalásával a magyar irodalomnak és a magyar kultúrának ahhoz a jelentős vonulatához tartozik, amely mindig is felelősséget érzett és vállalt a közösség, a nemzet sorsáért.

Sütő András művei a hetvenes és a nyolcvanas években egy-egy példázatot próbáltak megjeleníteni a közösség számára arról, hogyan lehet és hogyan kell szembefordulni az elnyomással, a zsarnoksággal - mutatott rá Markó. Hangsúlyozta, hogy az író sorsában és emberi magatartásában egyaránt ezt a szándékot képviselte. Ugyanebben az időszakban már közéleti megszólalásaiban is szembefordult a kommunista diktatúrával, az erdélyi magyar értelmiségi ellenállás egyik vezéralakjává vált. "Sütő András 1990 utáni közéleti és politikai szerepvállalását példaértékűnek tartom" - mondta az MTI-nek Markó Béla.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek