Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cseh lány a világszépe

A Varsóban rendezett Miss World 2006 világversenyen, a történelemben először lett cseh lány a világ legszebb nője. A tizennyolc éves Tatjana Kucharová szőke szépség Opocna kisvárosból származik.


Dátum: 2006-10-01 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:24.210919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A második dobogós a 17 éves romániai Boitor Ioan, a harmadik a 20 éves ausztrál Houssami Szabrina.

A cseh hölgyek eddig elért legjobb helyezése 1998-ban volt, akkor Alena Sered a negyedik helyen végzett.

A 177 centiméter magas Kucharová szőkeség a pódiumon mindenekelőtt estélyi ruhájában tűnt ki, aki a múlt évi izlandi szépségkirálynőt váltotta a trónon. Elárulta, hogy szereti a sportot és az állatokat, iskolái befejezése után pedig a modellszakmában szeretne elhelyezkedni. Szerinte győzelméhez az optimizmusa is hozzájárult.

A döntőben 104 ország versenyzője vett részt, sok milliárd ember a tévén keresztül nézhette a versengést. A szűkebb számú döntőbe a zsűri 16 lányt választott ki a végső megmérettetésre. A helyezésekről a nézők döntöttek sms-eikkel, illetve a helyszínen bíráló zsűri.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek