Ján Slota cenzúrázná a szlovák közszolgálati médiát
Bár Robert Fico kormányfő szintén mutogatja erejét, Slota előtt neki is meg kell hunyászkodnia. A nemzetvezér ugyanis bejelentette, hogy a "többihez" hasonlóan, a szlovák médiával is elégedetlen. Szerinte elképzelhetetlen, hogy a közmédia, televízió és rádió elmarasztalóan nyilatkozzon a szlovák kormány tejesítményéről.
Dátum: 2006-10-01 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:24.519638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elképzelése kivitelezéséhez az állami médiapolitikát akarja igénybe venni, amelyen keresztül meghatározná a tájékoztatás mantineljeit, azaz, mettől-meddig (és mit) lehetne mondani, mutatni az említett közmédiákban.
Eszerint Slota pártja adná meg az alaphangot a tévének és a rádiónak. Egyelőre nem tudni, hogy mennyire sikerül átvinnie elképzeléseit Slotának, de semmi sem kizárt, hogy az újságírókat "fékezésre" kényszerítik, akik, ha megakarják tartani munkahelyüket, behódolnak.
"A közmédia nevetségessé teszi a demokratikusan megválasztott kormánytagokat" - sorakozott fel pártvéleményével Anna Belousová, alias Malíková alelnök, másképpen Slota jobbkeze.
MNO - fidesz.hu