Terrorista-ellenes rajtaütések Irakban
Húsznál több terroristagyanús személyt öltek meg vagy fogtak el iraki és amerikai erők Irak különböző pontjain az elmúlt napok rajtaütései során - közölte vasárnap az arab országban állomásozó amerikai erők parancsnoksága.
Dátum: 2006-10-01 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:24.827020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vasárnap egy kora reggeli támadásban iraki katonák és amerikai tanácsadóik megrohamoztak egy házat Bagdad északkeleti részén, hogy elfogjanak egy személyt, aki a gyanú szerint részt vett iraki civilek elrablásában és megölésében. A gyanúsított a feltevések szerint kapcsolatban állt milíciákkal, és szerepe volt út széli robbantásos merényletekben. Az amerikai parancsnokság többet nem közölt az akcióról, Mohammed Iszmáil iraki rendőrkapitány viszont azt mondta, hogy egy személyt őrizetbe vettek, egy nő és egy lány meghalt, további három személy pedig megsebesült.
Pénteken amerikai és iraki erők megostromoltak egy épületet a fővárosban, hogy elfogjanak egy gyanúsítottat, aki vélhetőleg kapcsolatban állt az iraki al-Kaida egyik terroristavezérével, és segített külföldi harcosok Irakba juttatásában. A célba vett személyről ezenkívül gyanították, hogy terrorakciókat tervelt ki és hajtott végre Bagdadban, s kapcsolatban áll az észak-bagdadi Azamíja negyedben tevékenykedő iraki al-Kaida-csoportokkal. A házba behatoló erőkre három fegyveres tüzet próbált nyitni, mire a katonák lelőtték őket. Három további gyanúsítottat őrizetbe vettek, s a házban fegyvereket és robbanószert találtak.
Ugyancsak pénteken a fővárostól északra fekvő Baakúbában a koalíciós erők egy akcióban megöltek két terroristagyanús személyt, ötöt pedig őrizetbe vettek. "Hiteles hírszerzési adatok szerint a célba vett terroristák közvetlen kapcsolatban álltak több olyan iraki al-Kaida-vezetővel, akik Tikríttől Mukdadíjáig és Bagdadig terjedő terrortevékenység részesei voltak" - olvasható egy közleményben, amely szerint a hírszerzés azt is jelezte, hogy a gyanúsítottak együttműködtek más, Irakban működő külföldi szélsőséges szervezetekkel. A katonák az épületben őrizetbe vettek két gyanúsítottat, azután megöltek két másikat, akik kalasnyikovokkal tüzet nyitottak a koalíciós erőkre. Az épület tetején öngyilkos robbantáshoz használható övet találtak. Három további gyanúsítottat egy szomszédos épületben fogtak el a katonák, s ott is találtak egy robbanóövet, több kézigránátot és lőszert.
Összesen hat terroristagyanús személyt megöltek két külön akcióban szeptember 25-én a Bagdadtól nyugatra lévő Ramádiban. A koalíciós erők hírszerzési értesülések alapján követtek egy járművet egy olyan úton, amelyről tudták, hogy arra jár a térségbeli al-Kaida-csoport vezetője, tüzet nyitottak a kocsira, megölték annak sofőrjét és három utasát, majd felrobbantották a járműben talált két robbanómellényt. két kalasnyikovot is találtak az autóban. Később, amikor a koalíciós erők megközelítettek egy másik követett gépkocsit, az abban ülő két személy egyike működésbe hozta a rajta lévő robbanómellényt. Szeptember 22-én a Bagdadtól északra fekvő Szamarrában elfogták az iraki al-Kaida két feltételezett tagját, akiket az iraki és amerikai erők elleni támadásokért köröztek. A két személy állítólag utak mentén helyezett el pokolgépeket, valamint orvlövész- és más merényleteket hajtott végre a koalíciós erők ellen.
MTI - fidesz.hu