A török elnök figyelmeztetése
A török elnök figyelmeztetett vasárnap arra a leselkedő veszélyre, amelyet az iszlámista fundamentalisták jelentenek Törökországra nézve.
Dátum: 2006-10-01 19:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:28.234136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ahmet Necdet Sezer hangsúlyozta, hogy Törökországnak feltétlenül erős hadseregre van szüksége, mert a hadsereg az állam világi berendezkedésének legfőbb őrzője. Megfigyelők szerint egyrészt az iszlámista gyökerekkel rendelkező Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök kormánya ellen irányultak az elnök szavai, másrészt az Európai Uniónak címzett bírálatként foghatók fel. Az utóbbit azért bírálta elemzők szerint, mert az EU többször is felszólította Törökországot, hogy korlátozza a hadsereg szerepét az államügyekben.
Sezer szavai szerint számos olyan intézkedés született az utóbbi időben (a kormány részéről), amely lebontja a világi állam korábbi vívmányait. Utalt arra a parlament előtt mondott beszédében, hogy iszlámista felfogású tisztviselőket neveztek ki fontos államigazgatási posztokra, illetve arra, hogy Erdogan pártjának tisztségviselői megújuló kísérleteket tesznek az állam világi jellegének újraértelmezésére. Erdogan kormánya tagadja, hogy iszlámista célokat követne. Világi felfogású politikusok gyanúja szerint azonban a kormány tevékenysége igenis fenyegeti az állam világi berendezkedését, mert az iszlámizmus egyre több elemét viszi be lopva a török közéletbe.
MTI - fidesz.hu