A kormány olyan erkölcsi hibákat vétett, amiből nincs feltámadás
Nem a Fidesz győzelme a legfontosabb, hanem azt, hogy a válság megoldásához hozzájáruljon a népakarat - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap délután.
Dátum: 2006-10-01 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:28.526034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke feleségével, Lévai Anikóval szavazott vasárnap délután fél hatkor a XII. kerületi Zugligeti úti általános iskolában. A politikus megvárta, míg felesége is kitölti a szavazócédulát, majd együtt dobták be a borítékokat az urnába. A pártelnök a szavazatszámláló bizottság valamennyi tagjával kezet fogott, mielőtt elhagyta a helyiséget. Arra az újságírói kérdésre, mi várható, ha az MSZP rossz eredményt ér el az önkormányzati választáson, Orbán Viktor azt válaszolta: "nem tudom megmondani, mikor, milyen körülmények között kell távoznia a kormánynak, de olyan erkölcsi hibákat vétett, amiből nincs feltámadás". "Az önkormányzati választás megadja a segítséget, hogy azt a válsághelyzetet, amelyben Magyarország van, megoldhassuk" - tette hozzá. Közölte: a helyi vezetők megválasztása mellett van egy pártlistás választás is, aminek az eredményéből később következtetéseket lehet levonni. Mint fogalmazott, nem a Fidesz győzelmét tartja a legfontosabbnak, hanem azt, hogy a válság megoldásához hozzájáruljon a népakarat. Cáfolta, hogy a Kossuth térre menne vasárnap este, ugyanakkor megerősítette, hogy ellátogat a Polgárok Házába.
MTI - fidesz.hu