Orbán Viktor megérkezett a kampányközpontba
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nem sokkal 19 óra után érkezett meg pártja kampányközpontjába, a budapesti Polgárok Házába vasárnap.
Dátum: 2006-10-01 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:29.824739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz központi hivatalaként szolgáló épület előtt közvetítőkocsik sorakoznak, bent is sok az újságíró, politikust azonban csak elvétve látni, mert a párt vezetői közül többen személyes érdekeltségük miatt máshol figyelik az eredményeket. Az elnökségi tagok közül Schmitt Pál alelnök szintén nem sokkal hét óra után érkezett meg, várják még Semjén Zsoltot, a KDNP elnökét is.
MTI - fidesz.hu