Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogsértő kiadvány az V. kerületben

Megsértette a választás tisztasága, illetve a jelöltek és a jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség elvét Steiner Pál V. kerületi polgármester egy, a helyi nyugdíjasokhoz eljuttatott kiadvánnyal - állapította meg vasárnap este a Fővárosi Választási Bizottság.


Dátum: 2006-10-01 20:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:30.710158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hosszas jogértelmezési vitában a jobboldali szervezetek és a Centrum delegáltja felvetette, hogy büntetőeljárást kellene kezdeményezni ebben az ügyben. Szerintük ezt az indokolná, hogy a nyugdíjasokhoz eljuttatott kiadványban egy 500 forintos vásárlási utalványt helyeztek el, amit az önkormányzat szociális boltjában lehet felhasználni. A szavazás során azonban kisebbségbe került a büntető eljárást kezdeményező álláspont. Hasonlóképpen kisebbségbe került az a Fogarasi József bizottsági elnök által képviselt álláspont is, hogy formai okból utasítsák el a beadványt.

A panaszt egy helyi fideszes politikus nyújtotta be a kerületi választási bizottság határozata ellen, amelynek megállapítása szerint nem történt jogsértés ez ügyben. Cserny Ákos, a bizottság elnökhelyettese rámutatott: jogilag nincs mit tenni ez ügyben. Ugyancsak többségi szavazással a bizottság helyt adott Kerényi Imre fellebbezésének az V. kerületi választási bizottság egyik határozata ellen. A színházi rendező azt kifogásolta, hogy régebbi beszédeinek felhasználásával olyan, rá nézve sértő tévéklip készült, amely azt sugallja, mintha ő is jelen lett volna a tv-székház ostrománál, illetve egyetértene azzal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek